Costa, Sara F.: há uma luz selvagem

há uma luz selvagem que me percorre o nome
e que enlouquece lentamente
no interior húmido da memória.
o espaço da voz
expande-se até à idade irrespirável dos objectos.

sento-me a observar a praia
e a forma como a água tem medo de se aproximar demasiado
e pousar nas perguntas.

as pálpebras escorrem-me até aos nervos.

há um frio insuportável na passagem escorregadia das horas
no gesso de cada nome,
e um sítio febril onde a inteligência consegue deteriorar
todos os vestígios decifráveis de vida. 
cada nome, no interior imóvel do seu ventre,
no sangue fervido das noites,
transporta uma luz pesada,
impronunciável. 

van egy nyers fény ami letapogatja a nevemet
és apránként megőrül
a visszaemlékezés nyirkos közegében.
a szó tere
addig tágul míg beleér a tárgyak fullasztó idejébe.
leülök hogy a partot figyeljem
ahogy a víz retteg mikor már túl közel van és
a kérdéseknél ér partot.
a szemhéjak lecsorgatnak az idegeken.
minden név gipszfigurájában a síkos időátjárón
kibírhatatlan közöny van
és egy túlfűtött hely ahol az ész képes tönkretenni
az élet összes kibetűzhető jelét.
minden név, a saját méhe mozdulatlan belsejében,
a homálytól felhevült vérben,
egyetlenegy súlyos fényt hordoz,
kimondhatatlan.