Fonseca, Branquinho da: O Arquipélago das Sereias

Ó nau Catrineta
Em que andei no mar
Por caminhos de ir,
Nunca de voltar!
 
Veio a tempestade
Perder-se do mundo,
Fez-se o céu infindo,
Fez-se o mar sem fundo!
 
Ai como era grande
O mundo e a vida
Se a nau, tendo estrela,
Vogava perdida!
 
E que lindas eram
Lá em Portugal
Aquelas meninas
No seu laranjal!
 
E o cavalo branco
Também lá o via
Que tão belo e alado
Nenhum outro havia!
 
Mundo que não era,
Terras nunca vistas!
Tive eu de perder-me
Pra que tu existas.
 
Ó nau Catrineta
Perdida no mar,
Não te percas ainda,
Vem-me cá buscar!

Hajóm, Catrineta,
messzi tengeren
vittél, ámde vissza
nem tértél velem!
 
Jött a szélvihar, hogy
minket elveszejtsen,
az ég végtelen volt,
az ár feneketlen!
 
Hej, pedig kitágult
a világ s az élet,
eltévedt hajóm, bár
fent csillaga fénylett!
 
Portugáliában
szívem ottmaradt,
a narancsligetben
várt a lánycsapat!
 
S ott akadtam én egy
fehér paripára,
fénylett, szinte elszállt,
nem volt soha párja!
 
Ó, mesék világa
szem-nem-látta térben!
Hogy te megszülethess,
útvesztőbe tértem.
 
Hajóm, Catrineta,
párás tengeren
ne tűnj el örökre,
jöjj, s szállj el velem!