Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Verde, Cesário: Contrariedades

Verde, Cesário portréja

Contrariedades (Portugál)

Eu hoje estou cruel, frenético, exigente; 

Nem posso tolerar os livros mais bizarros. 

Incrível! Já fumei três maços de cigarros 

Consecutivamente. 

 

Dói-me a cabeça. Abafo uns desesperos mudos: 

Tanta depravação nos usos, nos costumes! 

Amo, insensatamente, os ácidos, os gumes 

E os ângulos agudos. 

 

Sentei-me à secretária. Ali defronte mora 

Uma infeliz, sem peito, os dois pulmões doentes; 

Sofre de faltas de ar, morreram-lhe os parentes 

E engoma para fora. 

 

Pobre esqueleto branco entre as nevadas roupas! 

Tão lívida! O doutor deixou-a. Mortifica. 

Lidando sempre! E deve a conta na botica! 

Mal ganha para sopas... 

 

O obstáculo estimula, torna-nos perversos; 

Agora sinto-me eu cheio de raivas frias, 

Por causa dum jornal me rejeitar, há dias, 

Um folhetim de versos. 

 

Que mau humor! Rasguei uma epopéia morta 

No fundo da gaveta. O que produz o estudo? 

Mais duma redação, das que elogiam tudo, 

Me tem fechado a porta. 

 

A crítica segundo o método de Taine 

Ignoram-na. Juntei numa fogueira imensa 

Muitíssimos papéis inéditos. A imprensa 

Vale um desdém solene. 

 

Com raras exceções merece-me o epigrama. 

Deu meia-noite; e em paz pela calçada abaixo, 

Soluça um sol-e-dó. Chuvisca. O populacho 

Diverte-se na lama. 

 

Eu nunca dediquei poemas às fortunas, 

Mas sim, por deferência, a amigos ou a artistas. 

Independente! Só por isso os jornalistas 

Me negam as colunas. 

 

Receiam que o assinante ingênuo os abandone, 

Se forem publicar tais coisas, tais autores. 

Arte? Não lhes convêm, visto que os seus leitores 

Deliram por Zaccone. 

 

Um prosador qualquer desfruta fama honrosa, 

Obtém dinheiro, arranja a sua coterie; 

E a mim, não há questão que mais me contrarie 

Do que escrever em prosa. 

 

A adulação repugna aos sentimentos finos; 

Eu raramente falo aos nossos literatos, 

E apuro-me em lançar originais e exatos, 

Os meus alexandrinos... 

 

E a tísica? Fechada, e com o ferro aceso! 

Ignora que a asfixia a combustão das brasas, 

Não foge do estendal que lhe umedece as casas, 

E fina-se ao desprezo! 

 

Mantém-se a chá e pão! Antes entrar na cova. 

Esvai-se; e todavia, à tarde, fracamente, 

Oiço-a cantarolar uma canção plangente 

Duma opereta nova! 

 

Perfeitamente. Vou findar sem azedume. 

Quem sabe se depois, eu rico e noutros climas, 

Conseguirei reler essas antigas rimas, 

Impressas em volume? 

 

Nas letras eu conheço um campo de manobras; 

Emprega-se a réclame, a intriga, o anúncio, a blague, 

E esta poesia pede um editor que pague 

Todas as minhas obras 

 

E estou melhor; passou-me a cólera. E a vizinha? 

A pobre engomadeira ir-se-á deitar sem ceia? 

Vejo-lhe luz no quarto. Inda trabalha. É feia... 

Que mundo! Coitadinha! 



FeltöltőBittner Gábor
Az idézet forrásahttp://www.citador.pt

Bosszúságok (Magyar)

Sértetten tombolok, magamban dúlva-fúlva;

Izgalmas könyv se tud nálam most megmaradni,

A cigarettából elment vagy három pakli

Egyről másikra gyújtva.

 

Fejem fáj. Dühömet némán magamba fojtom:

Megannyi hitványság, napi ügyek, szokások!   

Éleket, savakat, hegyesszöget imádok

Egészen őrült módon.

 

Asztalhoz ültem én. Szemben velem egy ványadt,

Boldogtalan lakik. Beteg tüdő, mellkórság.

Folyton légszomja van. Meghalt minden rokonság,

S bérben vasal ruhákat.

 

Fehér csontváz szegény, hófriss ruhák körében.

Oly sápadt! Orvosa otthagyta. Holtra fárad.

Folyton gürcöl. S adós a patikának!

Levesre futja éppen...

 

A nehézség dühít, romlottá tesz a végén;

Nyakig merültem épp hideg indulatokba,

Mert pár nappal előbb az újság visszadobta

Egy verses tárcafélém.

 

Pokolba! Egy eposzt szétszaggattam dühömben      

A fiók fenekén. Tudás, mit érek azzal?

Még egy szerkesztőség, mely mindent felmagasztal,

De zárva énelőttem.

 

Az értő kritika Taine-féle módszerére

Bizony fütyülnek ők. Nagy máglyára szakajtó

Ki nem adott írást halmoztam én. A Sajtó

Méltó a megvetésre.

 

Epigrammát ha ér, ritkán ha úgy adódhat!

Éjfélre jár. Az út lefelé csupa béke,

Dudorász du-du-dú. Esik. Az utca népe

A sárban mulatozgat.

 

Nem írtam én soha verset vagyonosoknak

Művészt,  barátokat tiszteltem ezzel inkább.

Én független vagyok! Ezért a zsurnaliszták

A lapoktól kidobnak.

 

A jámbor olvasót elveszteni remegnek,

Ha ily szerzőt a lap, s ilyesmit publikálna...

Művészet? Nem megy az. Hisz olvasóik máma 

Zacconén lelkesednek.

 

Egy prózaíró hírt nevet nyer pályadíjnak,

Pénzt keres, szert tehet szép rajongótáborra

Számomra semmi sincs, mi képtelenebb volna,

Mint hogy prózában írjak. 

 

A finom érzetet a hízelgés taszítja.

Irodalmárokhoz ha szólok is, csak ritkán.

S mondandómat csupán eredetien, tisztán

írom, alexandrinba...

 

S a tüdőbajos nő? Vasalóval hevülten!

Bezárva. És habár szén gáza fojtogatja,

A házat füllesztő teregetést se hagyja,

S így végzi lebecsülten!

 

Kenyéren él s teán! Míg csak sírba nem szállott.

Átlátni rajta már, s mégis, délután, hallom, 

Hogy panaszos kis dalt dúdolgat gyenge hangon

Egy új operettszámot!

 

Ez az. Keserűség nélkül hagyom hát abba.

Meglehet, gazdagon, más égövű világon,

Hajdani rímeim egykor majd viszontlátom,

Könyvformában kiadva?

 

A szépirodalom nekem ismerős pálya;

Öntömjén, csel, panasz és felvágósdi mennek,

Kiadó kellene az én költészetemnek

Hogy műveim dotálja...

 

Elmúlt; elszállt a düh. S a szomszéd? Ég a fénye. 

Szegény vasalónő, éhen fekszik ma újra?

Fényt látok odaát. Még dolgozik. De csúnya...

Milyen világ! Szegényke!



FeltöltőBittner Gábor
Az idézet forrásasaját

minimap