Botez, Demostene: Floarea soarelui

Mă-ntorc acum spre viitor cu faţa.
Lumina lui îmi trece-adânc prin pleoape.
Şi oamenii îmi sunt şi mai aproape
Şi parcă m-a luat de mână, viaţa.

Eu secolului meu i-aud povaţa;
Spre el vin milioane să se-adape,
Strălucitor ca faţa unei ape
Când soarele răsare, dimineaţa.

Ca peste şesuri aurii de grâne
Văd zarea largă-a zilelor de mâne
Şi peisajul lumii viitoare.

Mai tare-mi bate inima în piept!
Spre viitor tot sufletu-i îndrept,
Mereu, ca floarea-soarelui, spre soare.

A jövővel nézek farkasszemet.
Szemhéjamon át fényei szűrődnek.
Közelebb érzem most az embereket,
mintha kézen fogva vezetne az élet.

Tisztán hallom évszázadom tanácsát;
vizénél milliók oltják szomjukat,
fényesen csillog, mint reggel a nap,
ha kristályvízű tóban füröszti arcát.

Mint arany búzamezők tenger árja
tárul elém a holnap tág határa
s eljövendő világ festői képe.

Még hangosabban zakatol a szívem!
Jövő felé fordítom egész lelkem,
mint napraforgó, mindig a nap szemébe.