Jebeleanu, Eugen: 2. Sfârșitul zilei
2. Sfârșitul zilei (Román)5. august 1945. Se înserează. Zi fierbinte, pleacă! Fierbinte zi, infern portocaliu, din care --- sfârâind pe mute ape Printre coline-oraşul stă privind ... sclipindu-şi solzii, bot în bot cu-n altul, o şcoală de copii, atâta tot ... Lin îşi roteşte-oraşul ochii lungi şi vrea să ştie de-s la locul lor. Respiră marea văluri străvezii ... Îşi şterge faţa gânditor pescarul ... Din cârpa-i de pe frunte, grea coroană, Peşti de mătase, peşti pumnale-albastre, Stă Hiroshima şi priveşte mută: Iar a oftat. De ce oftează omul? şi plasa lui târâtă înspre casă Nici un cuvânt. Cu marea stând în faţă Tu, noapte blândă, ce întinzi o plasă te-apropie ... Acuma ca să vadă, Umbre şi oameni. Zgomotele zilei Bătrânii din aziluri ... se întorc Trist, Hiroshima îşi întoarce capul. Roţi ce-ameţesc, roţi, umbre iuţi de roţi, Amurgu-şi ţese umbrele grăbit. Albastră seară ... Templele lucesc Dar cine trece podul curcubeu Cresc stele-n apă ... Tremură tăcute ... Vino, -l îndeamnă apa ... Tainic, şoapte spre tine-mi trag povara, zi de mâine ... Priveşte către stele muncitorul Se-ntoarnă spre Zeiţa-Stea. Din pipă Nisip de oameni curge din uzine ...
|
2. A nap vége (Magyar)1945. augusztus 5. Esteledik. Forró nap, elmehetsz! Forró nap, narancsszínű pokol, melyből...sercegve néma vizeken, A dombok közt a város figyelve áll... mutogatva pikkelyeit, szemben egy másikkal, egy elemi iskola, ennyi az egész... Lanyhán forgatja elnyúló szemeit a város, és tudni akarja, hogy minden a helyén van. Megszusszannak a tenger áttetsző habjai... Megtörli gondterhelt arcát a halász... A rongyból a homlokán, nehéz korona, Menyhalak, közönséges makrélák, Hirosima áll és némán nézi: Ismét sóhajtott. Miért sóhajt az ember? és húzza a hálót haza felé, Nincs válasz. Állva a tengerrel szemben Te, jámbor éj, mely csillaghálót közeledj...Most, hogy jobban lássa, Árnyak és emberek. Napi zajok, A menhelyek öregjei...visszatérnek Szomorúan, Hirosima elfordítja fejét. Kerekek, mik szédítenek, kerekek, gyors árnyak, Az alkony is az árnyait szövi gyorsan. Kék este...A templomok ragyognak De ki megy át a szivárványhídon, Egyre több csillag a vízen...Remegnek halkan... Jöjj, biztatja a víz...Rejtelmesen, suttogás, feléd húz terhem, a holnapi nap... A csillagokba néz az öreg Visszatér Csillag-Istenhez. Köhög kicsit, Homokként folynak a munkások az üzemből...
|