Hviezdoslav, Pavol Országh: Odpadneme

Opadneme, jak ono choré lístie,
a ako tomu, takže ani nám
niet návratu späť k rodným výšinám;
kto klesol v hrob, ten sklesol navždy, iste.

Čo slávy, moci zjavy plamenisté?
Len vznikol vehlas, mizne k pustinám;
a slávy žiar tiež toľko ako plam,
čo v jeseň zahrá na zažltlom liste.

Veď krušné: — Žiješ? Trváš v nebezpečí.
Si istý? Zvečnels' smrti na korisť…
Ach, hrozné — až sa povedomiu prieči!
Pre zánik vzniknúť, ku odchodu prísť;
jak šťastný, čo to nevie, onen list!
Čo vravíš, duša? — Verím tvojej reči!

Lehullunk, mint a súlyos, sárga lomb.
Annyi esélyünk sincs, mint a levélnek,
hogy a zúgó magasba visszatérhet;
s ki sírba hullt -- örökre zárva van.

Mit ér a dicsfény, hírnév, hatalom?
Alig lobban fel - - a pusztába vész el;
hiába ragyog ezer cifra fénnyel - -
a görbe ősznek tikkadó alom.

Fájdalom: míg élsz - - csak abban a hitben,
hogy halálfia lettél! (Az levél!)
Ez ellen dúl a tudat, szellem, isten.
Jönni, hogy menjünk, menni, hogy kimúljunk;
boldog az ezt sem sejtő falevél.
- Mit mondasz, lelkem? - Hiszem, hogy megújulsz!