Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rúfus, Milan: Tak

Rúfus, Milan portréja

Tak (Szlovák)

Tak odchádzame. Denne. Stá a stá.
Zdivený básnik, márne volanie.
A kadlúbka, čo po nás ostane,
sa časom vyplní. Tá jamka, vyhĺbená
kvapôčkou tela… Všetko zarastá
nezničiteľnou trávou, obilím.

A iný bude chodiť po kolená
v chlebe, na ktorý zdola spomínaš.
A iný chrbát ako tetiva
sa vypne, vystrelí…

Ach, ľudstvo, drobný dážď,
klopúci vytrvalo na okná
prázdneho domu, v ktorom nebýva
nikto!

A iba hlad dá na to zabudnúť.
Nie príliš veľký.
Hlad. Nie príliš malý.
Hlad, v ňom sme jedli chlieb,
hlad, v ňom sme milovali.


KiadóDielo I. MilaniuM 2002, s. 234

Így (Magyar)

Így távozunk. Nap mint nap. Százával.
Megriadt költő, meddő kiáltás.
A vályút, mely utánunk itt marad,
kitölti az idő. A test cseppjének
gödröcskéjét… Teljesen átszövi
a végtelen fű és gabona.

Más gázol majd térdig a kenyeret adó
kalászmezőben, melyről odalenn álmodsz.
Más gerinc feszül meg húrként,
hogy kilőjje nyilát…

Ó, emberiség, apró eső,
kitartón kopogtatsz az üres ház
ablakán, melyben nem lakik
senki!

Csak a nyomor feledteti.
Nem túl nagy.
Nyomor. Nem túl kicsi.
Nyomor, melyben kenyeret ettünk,
nyomor, melyben szerettünk.



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásasaját

minimap