Roy, Vladimír: Tulácke duše…

Tulácke duše,
tekajúce od nálady k nálade,
od myšlienky k myšlienke
sťa motýľ z kveta na kvet —
ste pútnikami
akejsi zemskej metempsychózy,
mám vás rád,
hoc vidiac vo vás seba
mal bych vás nemilovať,
veď koľko krvavých kvetov rastie
na lúkach poznania
života Zeme!

A duša preds’ mala by jasať
a nie horekovať stále
nad zdanlivým nesúladom súcna.
Tu sme len v prítmí portíku
toho nesmierneho,
čo príde
a čo by sme mali
už vopred velebiť.
Bratské tulácke duše,
objímme sa objemom ramien,
v nich vibrujú vlny
hymnu života…

Csavargó lelkek,
kik tévelyegtek hangulattól hangulatig,
gondolattól gondolatig,
mint virágról virágra a lepke -
vándorai valami földi
metempszichózisnak,
szeretlek titeket,
bár magamat látva bennetek
nem helyes, hogy mégis szeretlek,
hisz annyi véres virág nő
a földi élet
megismerésének mezején.

Mégis miért nem ujjong a lélek,
miért siránkozik egyre a jelen
látszólagos diszharmóniája felett?
Itt ama mérhetetlen csarnok
homálya fog körül,
amely eljövendő,
és amelyet már most
magasztalnunk kellene.
Testvérek, csavargó lelkek,
vessük egymásnak a vállunk,
dalolják bennünk a hullámok
az élet himnuszát.