Smrek, Ján: December (December Magyar nyelven)

Boh pokynul - a celé hodiny
začali anjelici
roztriasať nebies periny,
nimi sa zakrývali svätí.
My, ked' sme vyšli na ulice,
zapáperili sme si šaty.

Lež baví nás to; lebo ved'
nevyhneme sa tomu.
Pozrime k lesom: jediného
nieto v nich zeleného stromu,
všetko je biele, bielučké,
ach,
ľaľa, i kostolný dach,
ba i veže,
a panenky, čo chodia po uliciach,
sú také svieže,
rty majú červené
ani v máji,
a všetko ide peši,
temer nik na tramvaji.

I ženy, že sú pekné, znajú,
bo vidno, nenáhlia sa,
ked' svoju živú krásu
okolo seba rozdávajú.
Nejednej hlávka ako ruža
je pripnutá na hrudi muža
a preto celá ulica
vyzerá
jak roztratená kytica.

Podvečer na námestí tichom
veľký je hluk,
l'udia sa smejú
a jedni druhých hrejú
očami, dychom.
Len na nábreží rieky
vidno stáť kde-tu
dvoch a dvoch,
tí ukryli sa v šere noci,
či v svojich vlastných pohľadoch?
Nemýľme ich,
porozumenie pre nich majme,
šetrne, tíško ich obchádzajme.

Ved' medzi stromoradím
vyšliapaná je cesta
a všetky domy mesta
otvárajú nám svoje brány.
Obloky žiaria a prekvitajú a cez
ich ľadové kvety teplo k nám letí:
vidíme vystupovať paru
zo samovaru.

Az isten intett, s órák óta hull
a pihe, angyalkezek
rázzák a dunnát lankadatlanul,
bunda takarja a kőszenteket.
S nekünk is, mihelyt kisiettünk,
ruhánk fehérré pelyhesedett.

Mókának vesszük; nem térhet
ki ez elől immár sehol senki.
Figyeld az erdőt: nincs semerre
egy fa, mely zöld köntöst viselne,
minden oly fehér, makulátlan,
ó, la-la,
fehér a tetőcserép
s a torony is;
a sok lány, ki az utcára lép,
mind üde, friss,
piros a szájuk,
mint tavasszal,
s gyalog járkálnak, nem törődve
a félig üres villamossal.

S az asszonyok is páváskodnak,
lám lassan jönnek, nem sietnek,
eleven bájaikból
hadd jusson bőven minden szemnek.
Néhány lányfej mint szép virágszál,
megpihen egy-egy férfi vállán,
ezért a téli utcakép ma
majdnem olyan,
mint egy szétzilált bokréta.

Alkonyatkor a csöndes téren
nagy a zsivajgás,
mindenki nevet, vigad,
halandók melengetik társaikat
szemük s szavuk tüzével.
Lejjebb, a folyó partján
itt-ott
néma párok állnak,
rejteket csak az esthomályban
vagy saját vágyukban találnak.
Légy óvatos!
tekints reájuk tapintattal,
kerüld ki őket titkon, halkan.

Hiszen a fasor mentén az utat
kitaposták,
s a barátságos porták
kapuikat sarkig kitárják.
Ablakok égnek, virágoznak,
s a jégvirágok szirmai közt a meleg kiszivárog:
látni, odabent vígan gőzölögnek
a szamovárok.