Rakulj, Milan: Szláv lelkek (Slovenske duše Magyar nyelven)

Našem narodu ne trebaju pokojnici
on oplače i živog čovjeka.
Bili mi na frontu ili u kafani
iako nam je svugdje sloboda cilj
kao da uvijek lagano umiremo
za nama se osjeća neki majčinski žal.
Slovenske duše, na muku navikle,
ipak ne prihvataju ništa osim sreće
kod nas je tako – po genetskom kodu,
nebo je naša glavna teritorija
stoga nam je i teško na zemlji.
Ko nas ne zna rekao bi da smo
u surovoj borbi sa samima sobom
a ne u običnom dijalogu sa svemirom;
svađamo se i mirimo kao godišnja doba
i uvijek nanovo ostajemo naivni.
Laici su o nama mislili štošta
a pametni baš od nas
naučili šta je to ljubav.

Nemzetünknek nem kellenek halottak,
hisz élőket is elsiratnak.
Legyünk mi fronton vagy kávéházban,
még akkor is, ha célunk mindenütt a szabadság,
mintha mindig lassan elmúlnánk,
körülvesz bennünket a gyász.
Szláv lelkek, a gyötrődéshez szokottak,
ám derűn kívül mást mégsem fogadnak el,
így van ez nálunk – genetikai kód szerint
életterünk maga az ég,
a földön nekünk ezért nehéz.
Aki nem ismer bennünket, állítja,
kíméletlenül önmagunkkal harcolunk,
pedig csak a világűrrel beszélgetünk;
mint az évszakok, veszekszünk és békülünk
és ismét ártatlanok maradunk.
A kontárok rólunk sokmindent összehordtak,
a bölcsek viszont tőlünk
tanulták meg, mi a szeretet.