Višekruna, Stefan: Srodna duša

Koliko puta sam se opijao tom mišlju,
I sada kada se prisjetim toga zadrhtim
I protrne mi tijelo od jeze.
Nadahnjivao sam čula vječnim jutrima od kojih se pune pluća kiseonikom
I pitao se da li ću te ikada sresti u prolazu nekog
Nepoznatoga grada zagledan u rijeku
I mostove,
Slutim
I prizivam
Da čujem toliko željeni bat tvojih koraka koji lupaju po moždanoj kori
I odzvanjaju u meni kao zvono na obližnjoj Crkvi,
I moj skoro nečujni glas grli te
I budi iz snovidjenja
I radja žudnju u tebi kojoj ne znas imena
I godina dok osjećaš da je neodoljivo blizu tebe srodna
Duša tvoja.
Ako se sretnemo u srcu moga rodnoga grada, znaće dan
I noć, vrana
I pas lutalica šta nam je u srcima, a šta nam je u srcima, to pliva u džepovima
I preliva se u očima, ne sumnjaj u to srodna dušo moja,
Već poljubi me ko prvu ljubav svoju
I znaj samo da ištim zaklinjući tebe, zemlju
I Presvetu Bogorodicu da mi doletiš na krilima andjela svijetloga.
Tada ću prosijati
I zalepršati krilima najživorodnije rodjen u tvome oku punom mene i
Vajaću ti lice ljubavnim stihovima srodna dušo moja.
Kada dodje taj dan,
Svi minuli dani sliće se
U njega
I zapjevaće o
Nama devetom simfonijom
U silnom zanosu nebo
I zemlja srodna dušo moja !

Hányszor bódított az a gondolat,
És most, hogy eszembe jut, megremegek,
Testem zsibbad.
Lelkesített a tüdőt öxigénnel teletöltő örökös reggel
És magamtól kérdeztem egy ismeretlen város
folyóra, hídra tekintő átjárójában valaha is
találkozunk-e,
Sejtem
És szólítalak
Hogy az annyira óhajtott lépteid kopogását agykérgem érezze
És a közeli templom harangjaként visszhangozzon bennem,
Alig hallható hangom ölel
És ébreszt az álomvilágból
És benned ismeretlen vágyat szül
És érzed hozzád ellenállhatatlanul közel van egy
Rokon lélek.
Ha szülővárosomban találkozunk, a nappal és az éj,
Meg a varjú és a kóbor kutya is
Tudja, mi van szívünkben, zsebünk is azzal tele
És onnan szemünkbe szivárog, rokon lelkem, ne kételkedj,
Hát csókolj meg, mint első szerelmedet
És vedd tudomásul, könyörögve kérlek téged, a földet
És Szűz Máriát, angyalszárnyakkal röppenj hozzám.
Akkor átalakulva,
Szemedben ujjászületve suhanok a magasba és
Arcodat, rokon lelkem, szerelmes versekkel formálom.
Ha az a nap eljő,
Belesüllyed minden
Ami múlt
És elvarázsolva
A sorsszimfóniát
Rólunk dalolja az ég
És a föld, rokon lelkem!