Marinković, Tomislav: Éden (Raj Magyar nyelven)

Zamišljam ovako mogući raj:

Šef palanačke stanice
Izlazi na peron da propusti voz

I mahne crvenom zastavicom.

Ispraća voz sa samo jednim putnikom.

Sutradan izjutra ga dočekuje.

Opet je veseo i zvižduće pesmicu bez kraja.

Opet ženi govori umilne reči, koje
Tutnjava voza proguta i ispljune u ravnicu.

Samoća nema ništa sa takvim mestom.

Ona, nečujno, kroz gradske kapije prolazi.

U višespratnicama, čija srca su liftovi
A vene svežnjevi kablova, ona stanuje.

Čiji prozori su prodorne i hladne oči jastreba,
Najusamljenije ptice na svetu.

A lehetséges édent így képzelem el:
 
A kisváros állomásfőnöke
Kimegy a peronra elindítani a vonatot
És int piros zászlójával.
 
Egyetlen utasával kikíséri a vonatot.
Másnap reggel visszavárja.
 
Ismét vidám, egy dalt végnélkül dúdol.
 
Hitveséhez ismét kedvesen szól,
Elnyomja a vonatrobaj és a síkságra köpi.
A magánynak az ilyen helyhez semmi köze.
 
Nesztelenül megy át a városkapun.
 
A többemeletes házakban lakik, melyeknek
Szívük lift, érrendszerük vezetékcsomó.
 
Az ablakok átható, hideg héjaszemek,
Akár a héja, magányos madárszemek.