This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

The page of Yeats, William Butler, Hungarian biography

Image of Yeats, William Butler
Yeats, William Butler
(1865–1939)
1923
 

Biography

William Butler Yeats (1865-1939 ). Írország évszázadokon át az angol király fennhatósága alá tartozott, az ősi ír nyelvet — a kelta nyelvcsaládhoz tartozó gaelt — lassú ütemben, de végül teljesen kiszorította az angol. Kihaltnak mégsem mondható: a nyelvtudósok megértik és a legeldugottabb falvak paraszti népe beszéli. Maguk az írek sohase voltak hajlandók magukat angoloknak tekinteni, holott a XIX. és a XX. században nem egy ír szerző az angol irodalom élvonalába emelkedett, mint Oscar Wilde, G. B. Shaw és James Joyce. Az ír szigeten pedig szakadatlan volt a nemzeti szabadságtörekvés: küzdelem a politikai függetlenségért, az ősi nyelv fenntartásáért, illetve megújításáért. A XIX. század második felében erőteljesen meginduló — önálló nemzeti kultúráért küzdő — értelmiségi mozgalom cselekvő részesei „kelta reneszánsz”-nak nevezték törekvésüket. Íróik, költőik, tudósaik gyakran felettébb veszélyes körülmények között részesei, esetleg éppen vezetői voltak annak a nemzeti mozgalomnak, amely az első világháború befejezése után végre kiharcolta a nagy közös vágy megvalósulását, és világmeglepetésként kiegyezve a nagy gyarmattartóval, az angol Egyesült Királysággal, megteremtette az „Ír Szabad Állam”-ot, amely leszámítva a sziget északi részén elterülő Ulster tartományt, független, önálló nemzeti országgá tette Írországot. Ennek a diadalmas országnak legfőbb vezetői, irányítói, szellemi arculatának meghatározói közé tartozott „első szenátor” címmel William Butler Yeats, akit ekkor — 1922-ben — világszerte az élő költészet egyik legeredetibb és legjelentékenyebb költőjének tartottak, és a következő évben már Nobel-díjjal ismerték el magas színvonalú költészetét. Haláláig irányító vezéralakja volt az önmagát megtaláló haza kultúrájának, példaadó költője nemcsak nemzedékének, hanem az akkori világirodalom néhány modern törekvésének, igazgatója az „Abbey Theatre”-nek, az ír Nemzeti Színháznak. Világszerte azt is tudomásul vették, hogy ő a megújítója az angol reneszánszkori drámának, a múltat idéző verses színjátéknak. Gyermekkorát falusi környezetben élte, ott lett otthonos az ősi, még kelta eredetű népmesék és népdalok világában. A nép ajkáról ráragadt valami a gael nyelvből is. Már diákkorában verselt. Elbűvölte a népköltészet hangja és formakincse. Közben azonban modern francia verseket is olvasott. Jó otthonból származott, már diákkorában is jól tudott idegen nyelveket, és szerette a franciákat, hiszen azok évszázadokon át harcoltak az angolok ellen. A régi francia harcosok — Jean d’Arc katonái — voltak olyan kedvesek számára, mint a francia expresszionisták. XIV. Lajos elegáns udvaroncai és még elegánsabb drámaírói egyenes úton vezették az újkori ír olvasót Baudelaire-hez és a dekadenseknek nevezett modernekhez. A kelta múlt és a párizsi jelen együtt készítették elő egyetemi éveit. Történelmet, néprajzot és kelta nyelvészetet tanult. Amikor első verseivel jelentkezett a folyóiratoknál, azonnal feltűnt eredetisége, még inkább a kelta múlt idézése, bár korai műveire rányomta bélyegét a századfordulón divatos „preraffaelizmus”, ami díszítettségével, cikornyásságával körülbelül azonos volt a Közép-Európában ugyanakkor uralkodó „szecesszió”-val. Ez a stílus azonban akkor közkedvelt volt. Még népszerűbbek voltak műfordításai: a fennmaradt régi gael dalokat és hőstörténeteket formahíven mondotta el angolul. És hamarosan irodalmi újítónak számított egy nagyon is régi stílus életre keltésével. A „Katalin grófnő” című ír történelmi tragédia nem a színpadon tűnt fel, hanem érdekes és színes olvasmányként. A következő drámái és meseszerű költeményei is misztikusak, túlvilági erőket sejtetők. A nacionalizmusig fokozódó nemzeti romantika, a nemzeti függetlenség igénye, a jelen felé példálózó múlt idézése minden műfajban elvegyült nála spiritizmusig terjedő rejtelmességgel. Miközben tevékenyen vett részt a titkos szabadságmozgalomban, megtalálta a szellemidézők társaságait is. Élt azokban az években egy nemzetközileg ismert nevű spiritiszta médiumasszony, G. Hyde-Lees, aki ihletett állapotában szellemekkel, túlvilági lényekkel társalgott. Hívő csoportok elragadtatva hallgatták közléseit a tapasztalaton túli világról. Yeats is részt vett a hölgy szeánszain. Az egyre nagyobb hírű költő és a híres látnokasszony megismerte egymást, és egymásba szerettek. Egy régi, magányos toronyba költöztek, berendezkedtek és évekig éltek ott égi és földi szerelemben. Yeats csak akkor ment el, ha verset adott a folyóiratoknak vagy könyvet a kiadóknak. Vagy ha titkos társaságokban készítette elő a nemzeti küzdelmet Anglia ellen. Együttlétük végleges volt, összeházasodtak. Amikor végre kivívták a diadalt, megszületett az Ír Szabad Állam, s a költő szenátor lett, Nobel-díjat kapott, akkor kiköltöztek a középkori toronyból, kényelmes városi otthont rendeztek be. A már mindenütt nagy költőnek elismert Yeats költészete letisztult: a népdalok és a klasszikusok példájára a valósághoz, a mindennapos emberek érzelem- és gondolatvilágához közelített. Halála évében megjelent végső verseskötetét minden irodalomtörténet a XX. század lírai költészet fő művei közé sorolja. Egy meg nem alkuvó szabadsághős, aki nem esik el a csatatéren, hanem szenátor lesz. Egy múltidéző, aki kortársainak érzelmeit fejezi ki. Egy elbeszélő költő és drámaíró, aki egységben látja a mesét és a valóságot. Egy szellemekkel társalgó házaspár, amely példát ad a józan életre. Igazán nem mindennapi jelenség.

Anthology ::
Literature ::
Translation ::

minimap