Caragiale, Ion Luca (Ion Luca Caragiale) (1852–1912) Művek   hu ro

Életrajz

Ion Luca Caragiale (Haimanale, 1852. január 30. – Berlin, 1912. június 9.) román író, drámaíró, költő, elbeszélő, újságíró, publicista. A román irodalomtörténet a legnagyobb drámaíróként és az egyik legfontosabb íróként tartja számon.

1852. január 30-án született a dâmboviţa megyei Haimanale-ban, amely ma az ő nevét viseli. Édesapja, Luca Caragiale, és édesanyja, Ecaterina, színészek voltak. Iskoláit Ploieşti-ben és Bukarestben végezte. 1868-1870 között Bukarestben tanult mimikát és szónoklatot nagybátyja, Iorgu Caragiale színiiskolájában. A fiatal Caragiale verseket írt titokban, de irodalmi debütálására csak jóval később került sor. 1870-ben családjával Bukarestbe költözött, ahol apja kívánságára írnokként helyezkedett el a Prahova megyei bíróságon. Caragiale a Familia folyóiratban debütált, és megismerkedett Eminescuval, mikor nagybátyjánál súgóként és írnokként dolgozott. 1871-ben apja halála után a Bukaresti Nemzeti Színháznál súgónak és írnoknak alkalmazták. 1873-1875 között a Ghimpele (A tüske) folyóiratnál dolgozott, első versei is itt jelentek meg. A következő években dolgozott az Alegătorul liber (A szabad választó), a Claponul (A kappan), a Timpul (Az idő) című újságoknál is. A színpadon Viharos éjszaka (O noapte furtunoasă) című művével debütált 1879-ben. A korszak legfontosabb irodalmi mozgalmának, a Junimea-nak a kiemelkedő tagja volt, melyből 1892-ben elvi okok miatt kivált. 1881-1883 között Neamţ és Suceava megyék tanfelügyelője volt, 1885-től a bukaresti Sf. Ghorghe líceumban tanított helyettesként. Ebben az évben, március 12-én, született Maria Constantinescutól törvénytelen fia, Mateiu Caragiale, aki szintén író lett. 1889. január 7-én/8-án összeházasodott egy artista lányával, Alexandrina Burelly-vel. Két lánya született tőle: Ioana (1889. október 24.) és Agatha (1890. november 10.), akik 1891 márciusában diftéria áldozatai lettek. 1893. július 3-án fia született, aki apja nevét kapta – Luca Ion lett. 1889-ben Eminescu halálának évében írta Caragiale az În Nirvana című cikket.

1901-ben plágiummal vádolták meg: a Năpasta (Megtorlás) című művét Kemény István egyik darabja másolmányának tartották. Azonban ez csak rágalomnak minősült és Barbu Ştefănescu Delavrancea védőbeszédének köszönhetően tisztázódott a dolog. 1903-ban Kolozsvárra akart költözni, de végül Berlinbe került, miután egy nagyobb összeget örökölt. 1905. március 14-étől végleg oda költözött. 1912. június 9-én halt meg berlini otthonában, testét a bukaresti Bellu temetőben helyezték örök nyugalomra. 1948-ban a Román Akadémia posztumusz tagjává választotta.

Magyarul megjelent művei

• Elveszett levél. Vígjáték négy felvonásban, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1949
• Két sorsjegy, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1949
• Jegyzőkönyv: karcolatok és humoreszkek, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1951
• Ion Luca Caragiale válogatott művei, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Bukarest, 1960
• Ötórai tea: novellák, cikkek, jelenetek, Kriterion Kiadó, Bukarest, 1972

(Az oldal szerkesztője: P. Tóth Irén)