Jelínek, Bohdan: Nagyapónk II. (Dědkovi II. in Hungarian)

Chodíval smutek jako stařec s holí
A neptal se, zda poděsí,
Jako ta mlha nad lesem a v poli
Se z nenadání rozvěsí.

„Vidíte, děti, život má své stránky,
Na něž i starci vzpomenou,
Jež poznamenal svojí do čítánky
Červenou velkou písmenou.

A časem rádi přejdem ještě řádky,
Než položí nás do země;
Dnes nemám času, nemám na pohádky,
Dnes, děti, nechte, nechte mě.“

A dědeček se schoulil na pecínce
A zabalil se do huně:
Když zpomínal, byl jako děcko v plínce,
Jak děcko, když se rozstůně.

A bú bottal járt mint egy öregember
S nem bánta: félelmes lehet,
Mert szétáradhat mint köd, mint a tenger
Az erdők és mezők felett.

„Gyerekek, van az életben olyasmi,
Mit el vénember sem felejt:
Feje könyvébe írta elolvasni,
Nagy, piros betűkkel ehelyt.

És idővel jó elolvasni végre,
Mit is mondanak e sorok.
Ma nincs időm és nincs kedvem mesékre,
Ma, gyermekecskék, hagyjatok.

És nagyapó begubózott a sutba,
Húzott magára bekecset:
Emlékektől mint baba elaludva,
Mint beteg pelenkás gyerek.