Hálek, Vítězslav: Két árny (Dva stíny in Hungarian)

Jde měsíček vejpůl nakrojen,
V běl řeka leskne se, hučí,
Les ze sna tak dýchá spokojen
A v ptáků nápěvy pučí.

Dva stíny si sedly u řeky,
Cos s rukou smývají, šatů —
„Ač prokleti snad jsme na věky,
Já nechci dozráti katu.“

Tu povídá druhý: „V duše tmách
Už zhasla hvězda mi každá,
Kam duše jen pne se v myšlenkách,
Na každé sedí jí vražda.“

A první: „Toť naše řemeslo,
Stín časem počíná lekat,
A chceš-li, by katu vyneslo,
Jen počni k pokání hekat.“

A povídá druhý: „V duši mé
Noc lká, sejc houká si hlasně,
Hlad vyje, a nežli tušíme,
Vlk o dlaň otře si dásně.“

A první: „Mít duši takovou,
Jež lup by chtěla mi kazit,
Hle, zbraň na ni mám již hotovou
A v hrdlo umím ji vrazit.“

Dva poskočí stíny na břehu,
Jak vlk se za vlkem honí —
Skví voda se jako do sněhu,
Dva stíny strhly se do ní.

(1874)

A hold behasítva most vagyon,
Folyó fehérlik, az ősi,
Szuszog ki az álmából vadon,
S mint madár dallama nő ki.

Két árny mos a víz partján amott
Kezet, ruhát, hova folt ért —
„Legyen csak a lelkünk átkozott,
De meg ne érjem a hóhért.”

Azt mondja a másik: „Lelkemen
Kihúnyt már mind, ami csillag,
Amerre szagolsz, nincs sejtelem,
Mindenhol gyilkos az illat.”

S az egyik: „Eh, ez szakmánk, ez épp.
Az árny egyszerre de háklis.
Hogy meg ne szagold bakó kezét,
Kezdj el megtérni, de máris.”

Azt mondja a másik: „Lelkemen
Éj ül, bagoly huhogása,
Éhkopp, s mielőtt jel lesz jelen,
Sírunk farkas foga ássa.”

S az egyik: „Ilyen társ kell nekem,
Ki beleköp levesembe?
Itt van, van a bajra ír, igen,
A gégéjébe teszem be!”

Felpattan a parton két setét
Árny, űző farkasok árnya —
Fény futja be víznek felszinét,
Két árny egymást belerántja.