Mahler, Gustav: Mondd csak, te nappali álmodozó (Sag' an, du Träumer in Hungarian)

Sag' an, du Träumer am lichten Tag.
Was willst du heut' mit dem Bangen?
Du wandelst so stumm durch Lenz und Hag,
Als wärst du von Blindheit befangen.

Ich bin nicht blind und sehe doch nicht,
Mir ist nicht dunkel und ist nicht licht.
Könnt' lachen und könnte weinen.
Doch sagen könnt' ich es keinem.

O sieht dich die Sonne so freundlich an,
Was sollen dir Schmerz und Reue?
Wirf ab deine Last, du trauriger Mann,
Und freu' dich an Sonne und Bläue.

Mich freut keine Sonne, mich freut kein Blau
Und hab' doch den Frühling so gerne.
Ach, die ich allein nur am liebsten erschau,
Die weilt schon lang in der Ferne.

Mondd csak, te nappali álmodozó,
Ugyan mire jó a szorongás?
Úgy vánszorogsz a tavaszban, ó,
Hogy csak mint vaksi vakond láss.

Nem látok, bár vak nem vagyok én,
Részem nem az árny, részem nem a fény,
Nem kacagás, nem a sírás,
De ne tudja, ne hallja itt más.

Milyen szeretettel néz le a nap!
Ugyan mire jók a könnyek?
Hát vesd le a súlyt, te gyászos alak,
És lásd a napot s a mennyet.

Nem nyugtat a nap, nem csábít menny,
Bár várok a drága tavaszra.
Ah, az, akit egyre keresne szemem,
Elment s nem jön soha vissza.