This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kalkowska, Eleonore: Az örökös ostrom (Das ewige Ringen in Hungarian)

Portre of Kalkowska, Eleonore

Das ewige Ringen (German)

Es war ein Traum. Kaum sah ich die Gestalten,
Die in dem dämmerungbeschwerten Raum
Wie menschgewordne kleine Nebel wallten.
Doch Hände sah ich, die sich steil nach oben
Gerichtet hielten und die — seltsam bleich —
Ein wenig fahles Licht ins Dämmern woben.

Hoch lief ein Brett entlang an jeder Wand,
Und drauf, in Hüllen tief und ganz geschützt
Vor all den tastenden und gierigen Blicken,
Lag etwas, das kein Mensch noch je erkannt.
Und all die Waller hört ich Seufzer schicken
Zu ihm hinauf — die starben ungenützt;
Und all die Waller sah ich Hände strecken,
Das Ding dort zu besitzen und zu wecken.

Und manchmal plötzlich schwanden mir die Hände,
Als ob das große Dunkel sie verschlang,
Und andere tauchten auf, wo sich die Wände
Zu Ecken fanden. Auch so bleich und lang
Wie die geschwundenen, und sie begannen
Den Kampf der Hände, die in nichts zerrannen.

Und manchmal hielten sie mir einen Brocken
Triumphvoll vor die Augen, den‘s gelang,
Dem Tiefverhüllten droben zu entlocken,
Und den sie in der Freude Überschwang
Als Ganzes ansahn und mit heißem Dank.

Doch wenn die Hände schwanden, fiel zur Erde
Des langen Kampfes Preis, und von der Herde
Unachtsam ward er in den Staub getreten. ...

Und das Verhüllte, unbewegt und kühl,
Wie ein geschnitzter Heiliger im Gestühl,
Blieb ewig gleich bei aller Gläubigen Beten.



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationhttps://www.wie-sagt-man-noch.de/gedicht /14468/das+ewige+ringen.html

Az örökös ostrom (Hungarian)

Álmodtam. Alakokat elomolva
Lebegtetett az alkonyülte tér
Mintha mind emberré vált felhő volna.
De feltartott kezeket látva láttam
— Oly furcsán kifakult volt mindegyik —:
Egy kis fakó fényt szórtak a homályban.

Polc futott minden falon messze fent,
S rajta, leplekbe burkolva nagyon
A tolakodó pillantások ellen,
Valami, amin szem még nem pihent. 
És hallottam, őhozzá sóhajt föl lenn
Száz tóduló — kimúltak parlagon;
És mindnek felfelé nyúlt hosszú karja,
Hogy Azt ott elragadja s felzavarja.

A sok kéz olykor szememből kioltva,
Mintha csak elnyelné a vaksötét,
S más kezek nyúltak fel, ott, hol sarokba
Futnak falak. És nyúlósan eképp
Mint az eltűntek, ostromolni kezdtek
Az új kezek, aztán semmibe vesztek.

Olykor egy-egy töredéket mutattak
Fel nekem ujjongva, amit lesen
Állva a Beburkolttól fent kicsaltak,
S amit nagy örömmel és lelkesen
Egésznek véltek hálás-hevesen.

De a kezek elsorvadtával porba
Hullott a préda és maga a csorda
Tiporta vaksin, durván össze rögtön...

A Beburkolt meg rendületlenül
Mint egy szentszobor, mely kőszékben ül,
Hívők imájába kövült örökkön.
   
   
   
Száz tóduló. Ered.: all die Waller, mind a „Waller”. Waller = harcsa, de lehetetlen, hogy itt valóban harcsát kell érteni rajta. Igaz, hogy álomban akármi lehetséges, de versbe venni mégis csak olyasmit érdemes, ami szuggesztív és jelent valamit, legalábbis látszólag vagy potenciálisan. Hogy a versben nincs folyó és hogy a harcsának nincs keze, az hagyján, de még hozzáképzelve sincs semmi szuggesztív egy kezét nyújtogató halban, még szürrealista képződménynek sem jó, csak nevetséges, márpedig ez a vers nem nevetséges egyáltalán. (Szerintem Chagall hegedülő halaiban is csak humor fejeződik ki, semmi más.) Nos szerintem, a „wallen” igére kell gondolnunk, = nyüzsögni, csődülni, tódulni, hevülni, ágálni stb. Tehát die Waller itt = a tolongók, a mohó izgágák stb.

(Esetleg annak lehet némi jelentősége, hogy a szó hangzása azonos a harcsa" jelentésű szó  hangzásával, mivel a harcsa közismerten „rámenős" ragadozó hal.)



Uploaded byEfraim Israel
Source of the quotationsaját fordítás

minimap