Busse, Carl (Hermann) : A templomban (In der Kirche in Hungarian)

Auf schwarzem Sammtgrund Silberstickerein,   

Gelbrötlich flammen bleiche Altarkerzen,          

Die Orgel braust und singend fällt dann ein        

Des Priesters Beten: Aufwärts hebt die Herzen! 

Um goldne Kelche träumt ein müdes Licht,

Vom Chorgetäfel sieht ein Bild hernieder,

Und Martin Luthers ernstes Angesicht

Lauscht fromm dem Klang der alten Kirchenlieder.

Auch du bist hier! - tiefandachtsvoll und stumm

Seh ich dein Köpfchen im Gebet sich senken,

Nur süß verstohlen schaust du scheu dich um,

Mir armen Sünder einen Blick zu schenken.

Die heil'ge Liebe, die da Gottes ist,

In deinen Augen kam sie neu zum Leben,

Du fremdes Kind, das du mein eigen bist,

Um deiner Liebe wird mir Gott vergeben.

Wird mir vergeben dein Herr Zebaoth,

Sein Sonnenstrahl irrt über deine Locken,

Der Schlußsang tönt: Nun danket alle Gott...

Und mächtig rauschen drein die Sonntagsglocken.

Fekete bársonyon ezüst hímzés,

Halvány vöröses oltárgyertyák lángja,

Az orgonát kíséri éneklés,

Szíveket emel fel a pap imája.

Aranyserlegen álmod fáradt fény,

A kórus panelről le képek néznek,

Luther Márton arca komor, kemény,

Hallja, mint cseng régi templomi ének.

Te is itt vagy! – áhítatos némán,

Fejedet – látom – lehajtod imára,

Te édes, félsz körülnézni meg énrám,

Bűnösnek, nékem küldj pillantást mára.

A szent szeretet, ami Istené,

Az újra életre kel szép szemedben,

Te drága gyermek, ha leszel enyém,

Ha szeretsz, néked megbocsátja Isten.

Megbocsát-e nékem is majd Urunk…?

Napsugarai hajadon táncolnak,

Utolsó énekkel hálát mondunk

Az Úrnak, s ünnepi harangok zúgnak.