Lasker-Schüler, Else: Hol hagyja a halál szívemet? (Wo mag der Tod mein Herz lassen? in Hungarian)

Immer tragen wir Herz vom Herzen uns zu.

Pochende Nacht

Hält unsere Schwellen vereint.

Wo mag der Tod mein Herz lassen?

In einem Brunnen, der fremd rauscht -

In einem Garten, der steinern steht -

Er wird es in einen reißenden Fluß werfen.

Mir bangt vor der Nacht,

Daran kein Stern hängt.

Denn unzählige Sterne meines Herzens

Vergolden deinen Blutspiegel.

Liebe ist aus unserer Liebe

vielfältig erblüht.

Wo mag der Tod mein Herz lassen?

Szívtől szivet hozunk mindig magunknak.

Dobogó éjszaka

fogja össze küszöbeinket.

Hol hagyja a halál szívemet?

Idegenül csobogó kútban —

kővé vált fekete kertben —

sebes folyó sodrába veti.

Riaszt az éj,

nincs csillag a boltján.

Mert szívem csillagmiriádja

vértükrödet aranyozza.

Szerelmünkből százszorozva szerelem

virágzik.

Hol hagyja a halál szívemet?