Ringelnatz, Joachim: Régi támfal (Alte Winkelmauer in Hungarian)

Alte Mauer, die ich oft benässe,
Weil's dort dunkel ist.
Himmlisches Gefunkel ist
In deiner Blässe.

Pilz und Feuchtigkeiten
Und der Wetterschliff der Zeiten
Gaben deiner Haut
Wogende Gesichter,
Die nur ein Dichter
Oder ein Künstler
Oder Nureiner schaut.

»Können wir uns wehren?«
Fragt's aus dir mild.
Ach, kein Buch, kein Bild
Wird mich so belehren.

Was ich an dir schaute,
Etwas davon blieb
Immer. Nie vertraute
Mauer, dich hab' ich lieb.

Weil du gar nicht predigst.
Weil du nichts erledigst.
Weil du gar nicht willst sein.
Weil mir deine Flecken
Ahnungen erwecken.
Du, eines Schattens Schein.

Nichts davon wissen
Die, die sonst hier pissen,
Doch mir winkt es: Komm!
Seit ich dich gefunden,
Macht mich für Sekunden
Meine Notdurft an dir fromm.

Ódon fal, jól fogadod nedveimet,
Mert takar a homály.
Égi, fényes adomány
a matt fal-tekinteted.

Penész, lucsok hatott oda
Na meg az idő vasfoga:
Átalakult arcod bőre
Nem túl megnyerőre,
Mégis hat a költőre,
Netán a művészre,
Vagy efféle illetőkre.

»Ez a sorsunk, nemde?«
Mondod oly szelíden.
Nincsen könyvem, képem,
Mely ennyire bölcs lenne.

Amit rajtad láttam,
Sok megmaradt agyamban.
Sokat mellőzött falam,
vonzalom dúl magamban.

Mert nem játszod a zsenit.
Mert nem intézkedsz semmit.
Mert így vagy te jó, állva.
Mert a foltok rajtad
Ihletet is adnak.
Ó, te, árnyék csillogása.

Mit tudhat vajh erről
A többi pössentő,
Én viszont csak intek: Ugyan!
Megleltelek téged,
Leteszem a féket,
S hő vágyam kibuggyan.