Hesse, Hermann: Túl kora ősz (Verfrühter herbst in Hungarian)

Schon riecht es scharf nach angewelkten Blättern
Kornfelder stehen leer und ohne Blick;
Wir wissen: eines von den nächsten Wettern
Bricht unserm müden Sommer das Genick.

Die Ginsterschoten knistern. Plötzlich wird
Uns all das fern und sagenhaft erscheinen,
Was heut wir in der Hand zu halten meinen,
Und jede Blume wunderbar verirrt.

Bang wächst ein Wunsch in der erschreckten Seele:
Daß sie nicht allzu sehr am Dasein klebe,
Daß sie das Welken wie ein Baum erlebe,
Daß Fest und Farbe ihrem Herbst nicht fehle.

A fonnyadó falevél is, nézd, üzen,
A  rét s gabonaföld üres, kopár:
S mi tudjuk; milyen idők jönnek, tűnnek,
A főnkkel együtt őszül már a nyár.

Rekettye most még színes zizzenés,
Sok minden messzire tűnik, mesébe,
Kezeink mit ma még tartnak, elérnek,
Ahány csodás virág, majd mind enyész.

A rémült lélek halk óhaja ébred:
Hogy bár csak gyenge foglya létezésnek,
A fonnyadást, mint lomb, még át ne élje,
Ne jöjjön túl korán az ősze, télje.