A különösen szép napnak
az ég, hogy úgy fogalmazzak,
dísze, akár kék porcelán.
S a felhők pihéje mintha
fehér, finom, festett minta,
lenne csésze oldalán.
Emelkedettség a lelkén,
boldog a nép, s pislog ferdén,
ámul, kint a természetben.
Apából is ez tör elő:
"Lepetézek, minő idő!"
(Persze, ezt csak elméletben.)
Vezet, nevet félős hölgyön,
átrobogunk hegyen-völgyön.
Paula néni ájuldozik.
A többiek egyfolytában
csak gyönyörködnek a tájban.
A táj meg kitárulkozik.
Fejünk körül jár a szellő
jó levegő és friss mező,
pluszban benzin aromája.
Theo bácsi kommentálja,
miért figyeljünk a tájra.
De ugyan, ki figyel rája.
Dalolunk nagy hangerővel,
ritmikus a sportmanőver,
bírja is a népes kör.
A kocsi csak pörög föl.
Apából meg előtör:
"Végig erdő, nincs egy sör."
Keres, talál, torkát hűti.
Jó nagy sör. Nekünk meg süti.
Az autó meg megpihen.
Néném szerint sokba kerül.
Közben meg az idő lehűl.
S a kocsi hazacipel.