Novalis: Völgyben maradnék (Gern verweil ich noch im Tale in Hungarian)

Gern verweil ich noch im Tale
Lächelnd in der tiefen Nacht,
Denn der Liebe volle Schale
Wird mir täglich dargebracht.

Ihre heilgen Tropfen heben
Meine Seele hoch empor,
Und ich steh in diesem Leben
Trunken an des Himmels Tor.

Eingewiegt in selges Schauen,
Ängstigt mein Gemüt kein Schmerz.
O! die Königin der Frauen
Gibt mir ihr getreues Herz.

Bangverweinte Jahre haben
Diesen schlechten Ton verklärt,
Und ein Bild ihm eingegraben,
Das ihm Ewigkeit gewährt.

Jene lange Zahl von Tagen
Dünkt mir nur ein Augenblick;
Werd ich einst von hier getragen,
Schau ich dankbar noch zurück.

Szívesen maradnék a völgyben,
mosolyogván az éjszaka mélyén,
mert a szerelem teli tála nékem
kínálja még nap-naponként.

Szent cseppjeitől lelkem
oda az égre fel-felszáll,
s a mámorral állok ebben
életben a Menny kapuinál.

Boldog pillantásban semmi sem,
a bánat sem ijeszti el kedvemet.
Óh,hölgyek, asszonyok királynője
ad nékem megigazult szívet.

Finomították a könnyes évek
ezt az elnyűtt, fabatka agyagot;
És az, amit belevájtak képet:
örökkévalóságot nyújtott.

Ama kor , s azok a hosszú napok
számomra már csak egy pillanat.
Hálámat majd-majd itt hagyom,
ha egyszer innen valami elragad.