Wagner, Jan: Birsszelídítő (Quittenpastete in Hungarian)

wenn sie der oktober ins astwerk hängte,
ausgebeulte lampions, war es zeit: wir
pflückten quitten, wuchteten körbeweise
gelb in die küche

unters wasser. apfel und birne reiften
ihrem namen zu, einer schlichten süße -
anders als die quitte an ihrem baum im
hintersten winkel

meines alphabets, im latein des gartens,
hart und fremd in ihrem arom. wir schnitten,
viertelten, entkernten das fleisch (vier große
hände, zwei kleine),

schemenhaft im dampf des entsafters, gaben
zucker, hitze, mühe zu etwas, das sich
roh dem mund versagte. wer konnte, wollte
quitten begreifen,

ihr gelee, in bauchigen gläsern für die
dunklen tage in den regalen aufge-
reiht, in einem keller von tagen, wo sie
leuchteten, leuchten.

régi égőkkel teliszórva már a
kert (az ősz volt) hát mi csak erre vártunk:
szedtük és hordtuk be a sárga birset
telt kosarakkal

s vízbe dobtuk. ó, kerek alma s körte-
szív: szerény, érett mosolyuk mi’ édes!
Ámde birsünk más, ha lepottyan, az jót
koppan a földön,

serceg a szájban neve, húsa, íze -
hát ez így nem jó! Pici, barna magját
mind kivájtuk (két kicsi kéz de négy nagy
is besegített),

gőzbe burkoltan daraboltuk egyre
izzadó arccal s köveinket ízzé
főztük. ám mégsem lehet így sem úgy sem
bírni a birssel,

megpuhítottuk, üvegekbe zártuk,
éjsötét kamránkba vetettük – és az
izzik újból, mint ezeréves égő-
sor, hunyorogva.