Wagner, Jan: Birsalmasajt (Quittenpastete in Hungarian)

wenn sie der oktober ins astwerk hängte,
ausgebeulte lampions, war es zeit: wir
pflückten quitten, wuchteten körbeweise
gelb in die küche

unters wasser. apfel und birne reiften
ihrem namen zu, einer schlichten süße -
anders als die quitte an ihrem baum im
hintersten winkel

meines alphabets, im latein des gartens,
hart und fremd in ihrem arom. wir schnitten,
viertelten, entkernten das fleisch (vier große
hände, zwei kleine),

schemenhaft im dampf des entsafters, gaben
zucker, hitze, mühe zu etwas, das sich
roh dem mund versagte. wer konnte, wollte
quitten begreifen,

ihr gelee, in bauchigen gläsern für die
dunklen tage in den regalen aufge-
reiht, in einem keller von tagen, wo sie
leuchteten, leuchten.

már ha október fahegyekre tűzte
domború lámpásait, épp idő volt
szedni birset nagy kosarakba, vízbe
önteni sárgán

benn a konyhán. édesen alma, körte
szép betűrendhez simulón megértek –
máshogyan, mint ágai közt a birs el-
rejtve a zugban

kerti névtanban besorolva hátra,
mert kemény volt, s újzamatú. mi húsát
négyfelé vágtuk, kimagozva (négy nagy
kéz, kicsi kettő),

gőzben árnyként adtuk a cukrot és hőt,
küszködést hozzá, ami nyersen össze-
húzta szánkat. bárki akart fölérni
ésszel a birshez,

íze hűsöblű üvegekbe téve
sorban áll polcán a sötét napokra,
pincemélyén napjainak, hol egyre
fénye világít.