Sachs, Nelly: És mi, akik a távolokba… (Und wir, die ziehen in Hungarian)

Und wir, die ziehen
über alle Blätter der Windrose hinweg
schweres Erbe in die fernen.
 
Ich hier,
wo Erde schon angesichtslos wird
der Pol,
des Todes weisser Bienensaug
in der Stille weisse Blätter fällt
 
der Elch,
lugend durch blaue Vorhänge,
blass gebrütetes Sonnenei
zwischen seinen Schaufeln trägt –
 
Hier, wo Meereszeit
sich vermummt mit Eisbergmasken
ubter letzten Sterns
gefrorenem Wundmal
 
hier an dieser Stelle
aussetzte ich die Koralle,
die Blutende,
deiner Botschaft

És mi, akik a távolokba
nehéz örökséget vonszolunk
a szélrózsa minden égtája felé.
 
Én itt,
hol nincs arca már a Földnek
hol a sark,
a halál fehér mézeskehelye
a csöndben fehér szirmokat hullat
 
a rénszarvas
kémlelve kékes függönyön át
halványra költött naptojást
visel lapátszarvai között –
 
Itt, hol az óceánidő
jéghegyálarcba öltözik
fölötte az utolsó csillag
megfagyott sebhelye
 
itt e ponton
partra tettem
a vérző korállt,
a te üzeneted