Wackernagel, Wilhelm: Tanuld meg végre (Lern es einmal doch in Hungarian)

Herz, du bist so alt geworden,
Und bist noch so jung,
Noch so kindisch jung geblieben,
Daß du immer für dein Lieben
Noch begehrst Erwiderung.

Daß du meinst, für treues Mühen
Zieme sich auch Dank,
Nicht an still erlittner Plage
Allerletztem Leidenstage
Noch im Kelch der bittre Trank.

Herz, du bist so alt geworden:
Lern es einmal doch,
Daß du sollst nach bess'rem Lohne,
Anderm Kranz und andrer Krone
Sänftlich tragen Kreuz und Joch.

Sei die Blume, die zertreten,
Da sie eben blüht,
Wieder grünt und blüht von vornen;
Trag am Haupte still die Dornen,
Und die Rosen im Gemüt!

Szív, te úgy megöregedtél,
mégis fiatal vagy,
és olyan gyerekes lettél,
hogy a szeretetteidnél
szerető viszonzást kapsz.

Gondolod, a hűségedért
hála illene,
's nem az elszenvedettekért,
a szenvedés napjaiért, még
egy kehely keserű leve.

Szív, te úgy megöregedtél,
tanuld meg végre,
hogy egy jobb bérre várva, más
lesz a fej ék, más a párta,
kengyel, járom, lesz rád téve.

Legyél virág, mely virágzáskor
már el lett taposva,
újból kinőtt és kivirágzott;
fején tüskével megalázott,
's mégis rózsás a modora.