Hölty, Ludwig Christoph Heinrich: Májusi éj (Die Mainacht in Hungarian)

Wenn der silberne Mond durch die Gesträuche blinkt,

Und sein schlummerndes Licht über den Rasen geußt

  Und die Nachtigall flötet,

    Wandl' ich traurig von Busch zu Busch.

Selig preis' ich dich dann, flötende Nachtigall,

Weil dein Weibchen mit dir wohnet in einem Nest,

  Ihrem singenden Gatten

    Tausend trauliche Küsse gibt.

Überhüllet von Laub girret ein Taubenpaar

Sein Entzücken mir vor; aber ich wende mich,

  Suche dunklere Schatten,

    Und die einsame Thräne rinnt.

Wann, o lächelndes Bild, welches wie Morgenrot

Durch die Seele mir strahlt, find' ich auf Erden dich?

  Und die einsame Thräne

    Bebt mir heißer die Wang' herab!

Mig fentről az ezüst hold a csalitra néz,

és halk, álmodozó fénye a fűre dől,

s száll a víg csalogánydal:

búsan bolygok a sűrüben.

Mégis áldalak én, víg csalogány-dalos,

mert párod teveled ül pici fészkeden,

és néked, ki dalolgatsz,

száz meg száz puha csókot ád.

Dús lomb árnyaiban gyúlt-szivü gerlepár

szólal mámorosan; s én tovaindulok,

búvok sűrű bozótba

és ott könnyezek egymagam.

Tündér kép, aki mint hajnali pír ragyogsz

lelkemben: mikor és merre lelem nyomod?! -

Síró, árva szememből

forrón csorran a könnypatak.