Falke, Gustav: Honvágy (Heimweh in Hungarian)

Wo die Wälder Wache halten

um dein weißes Haus,

daß nicht wilde Sturmgewalten

toben ein und aus,

Kommt auf weichen, schnellen Schwingen

öfter wohl ein Wehn,

darin ist ein süßes Klingen

und ein Glockengehn.

Heimatlieder, liebe, traute,

o, wie das doch singt,

Heimatglocken, tiefe Laute,

o, wie das doch klingt!

Über deine dunklen, dichten

Wälder wandert still

deine Sehnsucht, die zur lichten

fernen Heimat will.

Hol az erdők őrt állnak, a

kis fehér lakon,

vad viharok nem bujkálnak

ott ahol lakom.

De ha mégis ide talál

többször egy kis szél,

melyben édes hangon száll: az

estharang még él.

Régi ismert szerelmes dal,

ó, mily szépen szól,

a falu harangjára val, a

ott a templomból!

 

Sűrű sötét erdőn sóhajt

a vándorló magány,

's haza már réges-régen hajt

engem a honvágy.