Tucholsky, Kurt: Mona Lisa mosolya (Das Lächeln der Mona Lisa in Hungarian)

Ich kann den Blick nicht von dir wenden.

Denn über deinem Mann vom Dienst

hängst du mit sanft verschränkten Händen

und grienst.

Du bist berühmt wie jener Turm von Pisa,

dein Lächeln gilt für Ironie.

Ja ... warum lacht die Mona Lisa?

Lacht sie über uns, wegen uns, trotz uns, mit uns, gegen uns –

oder wie –?

Du lehrst uns still, was zu geschehn hat.

Weil uns dein Bildnis, Lieschen, zeigt:

Wer viel von dieser Welt gesehn hat –

der lächelt, legt die Hände auf den Bauch und schweigt.

Képeddel végleg hozzám tartozol.

Alattad mostani férjed, komoly,

Karjaid keresztben, a te arcodon

somoly.

Híres vagy, mint a tornyáról Pisa,

De a mosoly csak leplezett gúny-e?

Nos … mért nevet hát a Mona Lisa?

Nevetése rajtunk, miattunk és értünk,

velünk szól és helyettünk, akár ellenünk. -

Ugye?

Halkan oktatsz, tapasztaltad már,

mit képeden, Lizi, nem is takargatsz:

Láttad, hogy a világ mily rugóra jár!

Nevetsz,

kezed hasadon hever,

s csak hallgatsz.