Brecht, Bertolt: Versek a „Kaukázusi krétakör”- ből (Der kaukasische Kreidenkreis (details) in Hungarian)

O Blindheit der Großen! Sie wandeln wie Ewige

Groß auf gebeugten Nacken, sicher

Der gemieteten Fäuste, vertrauend

Der Gewalt, die so lang schon

gedauert hat.

Aber lang ist nicht ewig.

O Wechsel der Zeiten! Du Hoffnung des Volks!

*

Wenn das Haus eines Großen zusammenbricht

Werden viele Kleine erschlagen.

Die das Glück der Mächtigen nicht teilten

Teilen oft ihr Unglück. Der stürzende Wagen

Reißt die schwitzenden Zugtiere

Mit in den Abgrund.

*

Geh du ruhig in die Schlacht, Soldat

Die blutige Schlacht, die bittere Schlacht

Aus der nicht jeder wiederkehrt:

Wenn du wiederkehrst, bin ich da.

Ich werde warten auf dich unter der grünen Ulme

Ich werde warten auf dich unter der kahlen Ulme

Ich werde warten, bis der Letzte zur¨uckgekehrt ist

Und danach.

Kommst du aus der Schlacht zurück

Keine Stiefel stehen vor der Tür

Ist das Kissen neben meinem leer

Und mein Mund ist ungeküßt

Wenn du wiederkehrst, wenn du wiederkehrst

Wirst du sagen können: alles ist wie eins.

*

Zieh ins Feld ich traurig meiner Straßen

Mußt’ zu Hause meine Liebste lassen.

Soll’n die Freunde hüten ihre Ehre

Bis ich aus dem Felde wiederkehre.

Wenn ich auf dem Kirchhof liegen werde

Bringt die Liebste mir ein’ Handvoll Erde.

Sagt: Hier ruhn die Füße, die zu mir gegangen

Hier die Arme, die mich oft umfangen.

*

Liebster mein, Liebster mein

Wenn du nun ziehst in den Krieg

Wenn du nun fichtst gegen die Feinde

St¨urz dich nicht vor den Krieg

Und fahr nicht hinter dem Krieg

Vorne ist ein rotes Feuer

Hinten ist roter Rauch.

Halt dich in des Krieges Mitten

Halt dich an den Fahnenträger.

Die ersten sterben immer

Die letzten werden auch getroffen

Die in der Mitten kommen nach Haus.

Ó mily vakok a nagyok! Ugy járnak-kelnek

a meghajlott fejek fölött, mintha örökké

tartana nagyságuk, bíznak

a bérelt öklökben, bíznak az erőszakban,

mely már oly régóta tart.

Régóta, – de nem örökké!

Ó idők változása, – te népek reménysége!

*

Ha egy rangos ember háza összeomlik,

maga alá temet sok szegényt.

És kik nem osztoztak a hatalmasok szerencséjében,

nem egyszer osztoznak a bajban velük.

A lezuhanó kocsi magával rántja az izzadt

igáslovakat is a mélybe.

*

Menj, katonám, menj a csatába,

a véres csatába, a keserves csatába,

honnan csak kevesen térnek vissza:

ha majd visszatérsz, engem megtalálsz.

Várok reád a zöld szilfa alatt,

várok reád a kopár szilfa alatt,

várok reád, mig az utolsó katona visszatér

és még azután is.

Ha majd visszatérsz a csatából,

nem találsz csizmát ajtóm előtt,

üres lesz mellettem a vánkos

és ajkam érintetlen marad.

Ha majd visszatérsz, majd ha visszatérsz,

elmondhatod: minden úgy van, ahogy régen.

*

Szomorúan megyek a csatába,

mert a kedves ott maradt magába',

barátaim, óvjátok erényét,

hogy megvárja harcból hű vitézét.

Majd hogyha a temetőben fekszem,

marék földet dob rám s szól szerelmem:

„Karjai csupán engem öleltek,

lábai csak hozzám vitték s itt pihennek."

*

Kedvesem, én kedvesem,

ha elmégy a háborúba,

ha küzdesz a csatában,

ne rohanj az elsők közé,

de leghátul se kullogj.

Elől vörös tűz van,

hátul vörös füst.

Te csak maradj a csata közepén,

te csak igazodj a zászlótartóhoz.

Az elsők mindig meghalnak,

az utolsókat is golyó találja,

kik középen maradnak, hazatérnek.