Bobrowski, Johannes: Halászkikötő (Fischerhafen in Hungarian)

Abends
ehe die Boote fort
treiben, eins um das andre,
da lieb ich dich.

Bis an den Morgen
lieb ich dich mit dem Stroh in der Kammer,
mit dem Landwind über dem Dach,
mit der Hecke vor deinem Haus,
mit dem Hundegebell
ehe es hell wird.

Das Gesicht voll Fischdunst, im Tau
werd ich kommen: einer,
der seiner Hände
Wärme vertut an die Silbergestalt
Nacht. Salzigen Munds
Kommt er. Jetzt
springt er ins letzte Boot.

Este,
mielőtt a csónakok
kiúsznak egymás után.
szeretlek.

Reggelig
ágyad szalmájával szeretlek,
tetőd fölött a parti széllel,
házad előtt a bükksövénnyel,
a kutyaugatással,
míg meg nem virrad.

Halbűzös arccal, harmaton
jövök meg majd: egy ember,
ki keze melegét
eltékozolja az éj ezüst
testére. Sósízű
szájjal jön meg. - Most
ugrik az utolsó csónakba.