Ball, Hugo: A hóhér (Der Henker in Hungarian)

Ich kugle Dich auf Deiner roten Decke.
Ich bin am Werk: blank wie ein Metzgermeister.
Tische und Bänke stehen wie blitzende Messer
der Syphiliszwerg stochert in Töpfen voll Gallert und                                          [Kleister.

Dein Leib ist gekrümmt und blendend und glänzt wie der                                    [gelbe Mond
deine Augen sind kleine lüsterne Monde
dein Mund ist geborsten in Wollust und in der Jüdinnen Not
deine Hand eine Schnecke, die in den blutroten Gärten                                [voll Weintrauben und Rosen wohnte.

Hilf, heilige Maria! Dir sprang die Frucht aus dem Leibe
sei gebenedeit! Mir rinnt geiler Brand an den Beinen                                           [herunter.
Mein Haar ein Sturm, mein Gehirn ein Zunder
meine Finger zehn gierige Zimmermannsnägel
die schlage ich in der Christenheit Götzenplunder.

Als dein Wehgeschrei dir die Zähne aus den Kiefern                                            [sprengte
da brach auch ein Goldprasseln durch die Himmelssparren                                  [nieder.
Eine gigantische Hostie gerann und blieb zwischen                                             [Rosabergen stehen
ein Hallelujah gurgelte durch Apostel- und Hirtenglieder.

Da tanzten nackichte Männer und Huren in verrückter                                        [Ekstase
Heiden, Türken, Kaffern und Muhammedaner zumal
Da stoben die Engel den Erdkreis hinunter
Und brachten auf feurigem Teller die Finsternis und die                                      [Qual.
Da war keine Mutterknospe, kein Auge mehr blut-                                              [unterlaufen und ohne Hoffen
Jede Seele stand für die Kindheit und für das Wunder                                        [offen.

Tekerlek a Te veres Takaródon.
Szorgoskodom mint egy Mészárosmester.
Mint fényes kések kínpadok merednek.
A vérbajtörpe ragasztót főzni sohase restell.

Tested nyomorítva, akár a sárga Hold, ragyog
szemeid kéjvágyó két pici holdak
vágyban robbantod a szád és kínnal mint a zsidőnők,
kezeid csigák, mik rózsákkal teli rőt szőlőskertek lakói                                                        [voltak.

Segíts, Mária, te szent! Testedből nőtt a gyümölcs ki
légy áldva te! Tűz, buja láng, forr lábamra mint patkó
Hajam vihar, az agyam a tapló
tíz mohó ácskapocs, tíz ácsszeg az ujjam
keresztényi bálványkacatba beverni az jó.

Az üvöltés szádból ahogy fogaid szétrobbantotta
aranytűzistergést küldött le az ég szarufája.
Egy óriási ostya megalvadt rózsahegyek közt
s halleluját gargarizált apostolok és pár száz pásztorfiu                                                       [szája.

S táncoltak férfiak és ringyók magukon kivül és pucéran
pogányok, kafferek, törökök, sok mohamedán elem
A földkerekséget az angyalok lefele fújták
S tüzes tányérra terült a Sötét meg a Gyötrelem.
Nem volt többé anyarügy, reménytelen szem véraláfutása,
Mind, ami lélek, tárva várt a gyermeki korra, csodásra.
   
   
   
Lehet, hogy a vers csak látszólag sugall roppant fontos dolgokat, ám valójában összefüggésteken szürrealista félhalandzsa, de nem biztos. Lehet, hogy a szerző automatikus módon írta, vagyis papírra vetett bármit, ami átfutott a fején, de mégis, mintegy magától, összeállt valami, ami értelmezhető.

Figyelemreméltó, hogy ugyanabban a versben, sőt ugyanabban a strófában, Mária segítségét kéri és Jézust idézi az európai civilizációban otthonos módon — ő „Mária méhének gyümölcse” —, aztán meg ugyanő ácsszegeket ver „a kereszténység bálványkacatjába”. Ez is Jézusra utal, hiszen őt szegezték fel ácsszegekkel. Tehát Jézus és keresztje — bálvány?

Mindezt egy hóhérlegény mondja, miközben szadista áhitattal kínoz valakit. Ez jelentheti azt is, hogy ennek a hóhérnak az áldozata is az egész emberiség szenvedését éli át, ugyanúgy, mint ahogyan azt Jézusról tanítja a kereszténység. De lehet mindez gúny, szarkazmus is: a kereszténység kínzóeszközzel, a feszülettel, szimbolizálja az emberiség megváltását... ezt már Goethe is nagyon utálta. 

A hóhér áldozata, akit kínoz, mazochista. Talán csak nem azt akarja sugallni ezzel a költő, hogy a szenvedését vállaló Jézus mazochista volt? Vagy hogy a kereszténységben nem csak szadizmus fejeződik ki, hanem mazochizmus is? 

Ámde azt, hogy az áldozat kéjesen élvezi a kínzást, azt nem az áldozat mondja, hanem — a hóhér... Tehát nem egyértelmű a dolog, nem csak egyféleképpen lehet értelmezni; láthatunk ebben szarkazmust is. Az eretnekeket is „a saját érdekükben" kellett a másvilágra irányítani, megszabadítva lelküket a tévelygéstől...

Csakhogy ebben a versben a szenvedés mégsincs megideologizáva: önmagáért van, l'art-pour-l'art szenvedés, mintha pusztán az olvasó idegeire akarna drasztikusan erős hatást gyakorolni a költő, mint később a horror-filmek és korábban a drakularegények.

A fentiek fényében érthető, hogy éppen a kereszténység által annyit ostorozott, fékeveszetten tomboló prostituáltak és pogányok váltják meg a világot a sötétségtől meg a gyötrelemtől, vagyis éppen ők viszik végbe azt, ami a kereszténységnek, úgy látszik, nem sikerült. De mi szükség van ehhez még mohamedánokra is? Talán csak nem úgy gondolkodik ez a huszadik századi szerző, mint hajdan a kereszténység, hogy ti. a muzulmánok is pogányok, még ha éppen most derül is ki a pogányságról, hogy az, mint „a bálványimádó kereszténység" ellensége, nagyon is pozitív dolog?... Ezeket a „mohamedán"-okat nem értem. Nem lehet ez pusztán afféle asszociatíve odavetett színfolt: hogy a törökök mohamedánok, azt az olvasó magától is tudja, miért kell ezt még külön a szájába is rágni? És miért kell a mohamedánokat egy táborba utalni a pogányokkal? Az Iszlám még a kereszténységnél is sokkal jobban haragszik a pogányságra; a „kaffer" (= délafrikai néger, barbár stb.) pedig éppen arabul jelenti azt, hogy „hitetlen, pogány". Ennek ellenére nincs az a benyomásom, hogy a költőnek csak amúgy kontrollálatlanul csapong a fantáziája. Itt valami gondolatot sugall; de talán csak nem azt, hogy világunkat az Iszlám fogja megváltani, ráadásul épp a kafferekkel karöltve — ???

A „zsidónők” szó alighanem Mária, Jézus anyja, miatt áll ott, talán csak asszociatíve. Hogy a zsidó népre mint a kereszténység fő áldozatára is céloz ezzel Hugo Ball, az nem látszik valószínűnek; ha ezt akarta volna mondani, arra explicitebb módon kellett volna utalnia. De ha nem „akarta is mondani" ezt a szerző, a vers mintegy „a maga szakállára" — mondja; hiszen végül is, miért kell Mária zsidónő voltára célozni? Jézusról, a családjáról és a tanítványairól szólván egyáltalán nem szokták hangsúlyozni, sőt többnyire még megemlíteni sem, hogy mind zsidók voltak.

Így értve-értelmezgetve egyáltalán nem összefüggéstelen a vers, sőt éppen ellenkezőleg. 

De az is lehet, hogy a „mondanivalója”, ha egyáltalán van neki, mindössze annyi, hogy a világot majd csak a groteszk, sokkírozó dolgokat kedvelő, unaloműző expresszionizmus fogja megváltani...