Hát itt függök a görbe ágon
Magasan tenger s domb felett:
Egy madár lett vendégbarátom –
Utána szálltam nagyravágyón
És szárnyaimmal verdesek.
A fehér tenger szendereg már,
Szunnyad bennem a Jaj, az Oh,
Cél, Kikötő felejtve, nem vár,
Félsz, Dics és Bűn felejtve, nem kár:
Minden, mi szárny, követni jó.
Araszolni – az nem, nem élet!
Lassan cammogni gyötrelem!
Sodorjanak Szelek, Szeszélyek,
Szárnyak emeljenek csak égnek,
És madár versengjen velem.
Az Ész? – Az a nagy ártalom csak:
Botlik a nyelv s az Értelem!
A Szárny adott erőt karomnak
S tanít Szépet mi soh’se ronthat:
Víg Játékot, Dalt, szertelent!
Magányos agy – bölcsnek való ám.
Magányos ének – dőreség!
Hát fülelek a magam módján
Tégedet is körömbe vonván,
Te szép Madárka – jössz te még!
Az eredeti cím, Vogelfrei, egyértelműen pejoratív szó, jelentése: törvényen kívüli, olyan, aki senkinek sem alattvalója, akárki kutyája, akit nem véd senki és semmiféle törvény, bárki büntetlenül megölheti. De szó szerint: „szabad mint a madár”. (A kifejezés nagyon is logikus: a madár szabad, senkinek sem tulajdona, alattvalója, de, helyesebben „és”, éppen ezért bármikor akárki le is puffanthatja... Éppen ezt a védtelenséget, állandó veszélyeztetettséget hagyja számításon kívül Nietzsche, a nagybetűs Élet filozófusa, pontosabban nem zavarja, fütyül rá.) Nietzsche filozófiája elveti az erkölcsi törvényt, mert az korlátok közé szorítja az embert, énjének szabad kibontakozását, és az erkölcsi törvénynek ez az elvetése őszerinte felszabadítja az embert.)
(Érdekes, hogy az ún. Ószövetséget, Istennek a szó szoros értelmében kőbevésett szuperszigorú Törvényét, mind ennek homlokegyenesen ellentmondva az egekig magasztalja... Pedig még azt is mondja máshol, hogy Isten meghalt.)
Az Ész? – Az a nagy ártalom csak: ti. a filozófusok absztrakt ész-fogalma, a kritikai ész, vagy a csak Nietzsche után született fogalomnak, az „Én-felettes én"-nek, a lelkünkbe beépített nagy erkölcscsősznek az esze.