Száz fokon felülkerekedjek!
Hallom, hogy visszafenekedtek:
„Merev vagy! mik vagyunk? Kövek?” —
Fokokon felülkerekedjek,
S fok lenni senki sem szeret.
(„A vidám tudomány”-ból, 1882 és 1887)
Az utolsó sor hangozhatna így is:
De fok engem egy sem követ.
Ez változtat a sor értelmén, de csattanósabb, nyaklevesszerűbb, az emberiséget még lesajnálóbb, és tulajdonképpen ez itt a lényeg. Nietzsche is írhatott volna ilyesmit: „Stufen sind nachzugehn nicht fein” ([A lépcső]fokok nem eléggé kifinomultak/magasröptűek/agyafúrtak ahhoz, hogy kövessenek Engem, a Nagy Kivagyokmivagyokot, hogy szent nyomomba lépjenek), vagy: „Niemand ist nachzugehn mir fein” (Senki sem eléggé stb.) A Felsőbbrendű Ember a mi kemény alsóbbrendű kobakjainkat lépcsőfokoknak használva hatol egyre feljebb; mit bánja ő, hogy azok a kobakok ezt nem szeretik.
De ez a megnemértettség nem sikerült Nietzschének, hiszen ő lett a világ egyik legcsodáltabb, legmegbecsültebb filozófusa... És joggal: hogy nem unalmas, az biztos.