Rilke, Rainer Maria: Magnificat (Magnificat in Hungarian)

Sie kam den Hang herauf, schon schwer, fast ohne
an Trost zu glauben, Hoffnung oder Rat;
doch da die hohe tragende Matrone
ihr ernst und stolz entgegentrat

und alles wusste ohne ihr Vertrauen,
da war sie plötzlich an ihr ausgeruht;
vorsichtig hielten sich die vollen Frauen,
bis dass die junge sprach: Mir ist zumut,

als wär ich, Liebe, von nun an für immer.
Gott schüttet in der Reichen Eitelkeit
fast ohne hinzusehen ihren Schimmer;
doch sorgsam sucht er sich ein Frauenzimmer
und füllt sie an mit seiner fernsten Zeit.

Dass er mich fand. Bedenk nur; und Befehle
um meinetwillen gab von Stern zu Stern -.

Verherrliche und hebe, meine Seele,
so hoch du kannst: den Herrn.

Jött fel a lankán, már elnehezülve,
vigaszt, reményt vagy tanácsot se várt;
de hogy a magas, komoly arcu, büszke
terhes asszony elébe állt,

s mindent tudott, bár semmit sem beszélt ő,
mellette megkönnyebbült hirtelen;
áldott terhét vigyázva állt a két nő,
és szólt az ifjabb: Úgy tetszik nekem,

hogy mostantól halál hozzám nem ér fel.
Csillámait már-már óvatlanul
szórja országok hívságába széjjel,
de hogy megtöltse távol idejével,
gonddal kiválaszt egy asszonyt az Úr.

Hogy megtalált. Gondold csak el: miattam
küldött parancsot csillagokon át –.

Dicsérd s magasztald, lelkem, lankadatlan
az Egeknek Urát.