Rilke, Rainer Maria: Elpazarolt csillagok (Überfließende Himmel verschwendeter Sterne in Hungarian)

Überfließende Himmel verschwendeter Sterne

prachten über der Kümmernis. Statt in die Kissen,

weine hinauf. Hier, an dem weinenden schon,

an dem endenden Antlitz,

um sich greifend, beginnt der hin-

reißende Weltraum. Wer unterbricht,

wenn du dort hin drängst,

die Strömung? Keiner. Es sei denn,

dass du plötzlich ringst mit der gewaltigen Richtung

jener Gestirne nach dir. Atme.

Atme das Dunkel der Erde und wieder

aufschau!  Wieder.  Leicht und gesichtslos

lehnt sich von oben Tiefe dir an. Das gelöste

nachtenthaltne Gesicht giebt dem deinigen Raum.

Elpazarolt csillagok túláradó ege

pompáz a bánkódás fölött. Ne a párnákba sírjál,

hanem föl a magasba. Itt, a már síró,

bevégződő arcon kezdődik

maga körül szétterjedőn az el-

ragadó világűr. Ki szakítja meg

az áradatot, mikor oda igyekszel. Senki. Csak akkor,

ha te hirtelen ama mögötted levő csillagzatok

hatalmas menetével küzdesz. Végy lélegzetet.

Szívd be a föld sötétségét és nézz megint

fölfelé! Megint. Könnyen és arc nélkül

simul hozzád fentről a mélység. Az oldott

éjtől tartózkodó arc a tiednek ad helyet.