Rilke, Rainer Maria: [A lényem sötét óráit szeretem…] ([Ich liebe meines Wesens Dunkelstunden…] in Hungarian)

Ich liebe meines Wesens Dunkelstunden,
in welchen meine Sinne sich vertiefen;
in ihnen hab ich, wie in alten Briefen,
mein täglich Leben schon gelebt gefunden
und wie Legende weit und überwunden.

Aus ihnen kommt mir Wissen, dass ich Raum
zu einem zweiten zeitlos breiten Leben habe.
Und manchmal bin ich wie der Baum,
der, reif und rauschend, über einem Grabe
den Traum erfüllt, den der vergangne Knabe
(um den sich seine warmen Wurzeln drängen)
verlor in Traurigkeiten und Gesängen.

22.9.1899, Berlin-Schmargendorf

A lényem sötét óráit szeretem,
amikor elmélyülnek érzékeim;
mint régi levelek lejárt képein,
napi éltemet ismét lepergetem,
mit legendaként magam mögé tettem.

Belőlük jön a tudás, még kapok
teret másik életre, mely időtlen, hosszú.
És néha olyan fa vagyok,
mit éretten egy sír felett a szél fú,
s álmot teljesít, mit egykori fiú
(kit meleg gyökérzet tart átkarolva)
elveszített, bánatában dalolva.

1899.9.22, Berlin-Schmargendorf

A szerzetesi élet könyve