Artmann, H. C.: egy késő őszön (eani-nek) (en an schbedn heabst (fia d eani) in Hungarian)

fua da dia regnd s
un en mia regnd s
jo da heabst is en mia
grod wia draust
jetzt singd scho da rob
iwan suma sein grob
und da himö is driab
das s am graust..
und da wind dea riad um
ea r alaa is ned schdum
ea schraufd se
duach moak und duach boa -
owa d fegl san schdad
d blia und d blaln fawad
und mii drugt mei heazz
wia r a schdaa...

az ajtó előtt esik
és bennem is esik
ja bennem az ősz
pont mint kint
már a varjú hörög
a nyár sírja fölött
az ég meg oly bősz
hogy má bepöccint..
a szél pedig kavar
ő a hangzavar
csavarral halad
át csonton s velőn -
a madarak viszont kussba’
levél és virág szétfújva
a szívem meg nyom elfúlva
akár egy kő...