Keller, Gottfried: Első hó (Erster Schnee in Hungarian)

Wie nun alles stirbt und endet
und das letzte Lindenblatt
müd sich an die Erde wendet
in die warme Ruhestatt.
So auch unser Tun und Lassen,
was uns zügellos erregt,
unser Lieben unser Hassen
sei' ins welke Laub gelegt!

Reiner weißer Schnee, oh schneie,
decke beide Gräber zu,
dass die Seele uns gedeihe
still und kühl in Wintersruh!
Bald kommt jene Frühlingswende,
die allein die Liebe weckt,
wo der Hass umsonst die Hände
dräuend aus dem Grabe streckt.

Minden kihal és elmúlik
's utolsó hársfalevél
fáradtan a földre hullik
meleg nyughelyet remél.
Úgy nekünk is minden tettünk,
mi féktelen felizgat,
gyűlöletünk, szeretetünk
fonnyadt avarban ringat!
 
Fehér hó, hullj itt a földön
's mind a két sírt takard be,
a lelkünk még hadd fejlődjön
csendes téli gödörbe!
A tavasz hamar ide ér
a szerelem felébred,
sírból gyűlölet a kezét
hiába nyújtja érted.