Mörike, Eduard: Éjfél (Um Mitternacht in Hungarian)

Gelassen stieg die Nacht ans Land,

Lehnt träumend an der Berge Wand,

Ihr Auge sieht die goldne Wage nun

Der Zeit in gleichen Schalen stille ruhn;

Und kecker rauschen die Quellen hervor,

Sie singen der Mutter, der Nacht, ins Ohr

Vom Tage,

Vom heute gewesenen Tage.

Das uralt alte Schlummerlied,

Sie achtet’s nicht, sie ist es müd’;

Ihr klingt des Himmels Bläue süsser noch,

Der flücht’gen Stunden gleichgeschwungnes Joch.

Doch immer behalten die Quellen das Wort,

Es singen die Wasser im Schlafe noch fort

Vom Tage,

Vom heute gewesenen Tage.

Éj nyugalma már a tájon,

hegyoldalnak dől az álom,

szemén, az idő aranymérlegén

osztozik békésen a csend, remény;

s buzog a forrás, pezsegve tör elő,

anyjának, az éjnek fülébe suttog ő

a napról mesét,

a máról, ami most véget ért.

Ősi altatódal árad,

nem hallja meg aki fáradt;

égi-kék bár neki csendül édesebben,

szálló órák neki kongnak ott a csendben.

Idézi egyre csak a forrás szavát,

suttog neki a víz álmában tovább

a napról mesét,

a máról, ami most véget ért.