Nem hagyom abba reggel óta a pipázást:
ha abbahagyom, rám rontanak a rózsák
töviseikkel, szirmaik záporával, megfojtanak.
Nőnek keresztbe-kasul, mindenütt ugyanaz a rózsa,
néznek, lesnek valakit. Senki se jön.
Pipám füstjén át figyelem őket,
ahogy ringanak fáradt, illattalan száron.
A másik életben egy asszony mondta nekem:
megérintheted ezt a kezet,
a tied ez a rózsa, a tied
leszakíthatod
most vagy később, amikor akarod.
Ereszkedem a lépcsőn lefelé pöfékelve szakadatlan.
Velem együtt ereszkednek a rózsák,
kétségbeesetten
és szorongásukba mintha a kiáltás gyökeréig
hatolna egy hang: „anyám" vagy „segítség"
vagy a szerelem kis fehér sikoltásai.
Kisded kert ez itt, tele rózsával,
néhány négyzetméter, velem együtt ereszkedik,
míg én lépdelek lefelé a lépcsőfokokon, mely fölött
nem feszül ég.
Nagynénje azt mondta neki: „Antigoné, elfelejtetted ma
reggel a tornát. Én nem hordtam fűzőt a te korodban."
Nagynénje szomorú teremtés volt, testén kidagadt ércsomók,
de minden, amit mondott, túlcsordult a bölcsességtől.
Láttam egy nap, amint megérintette Antigoné mellét,
mint egy gyerek, aki almát lop.
Megtalálom-e még az öregasszonyt, én, aki így lépdelek lefelé?
Ezt mondta, amikor elmentem: „Ki tudja, látjuk-e még egymást?"
Később régi újságokból olvastam halála hírét,
s hogy férjhez ment Antigoné és hogy férjhez ment
Antigoné lánya is.
És nem fogynak el ezek a lépcsőfokok, s nem fogy el
a dohányom,
ami olyan ízt hagy ajkamon, mint a kísértethajó,
melynek kormányán, szépsége virágjában, Gorgó függ
keresztre feszítve.
*Mathias Pascalis - Luigi Pirandello Il fu Mattia Pascal c. híres regényének hőse.