This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Seferis, Giorgos: Az aggastyán (Ο γέρος in Hungarian)

Portre of Seferis, Giorgos

Ο γέρος (Greek)

Πέρασαν τόσα κοπάδια τόσοι φτωχοί
και πλούσιοι καβαλάρηδες, άλλοι
από τα μακρινά χωριά είχαν μείνει
τη νύχτα στα χαντάκια της δημοσιάς
άναψαν φωτιές για τους λύκους, βλέπεις
τη στάχτη; Μαυριδεροί κύκλοι επουλωμένοι.
Είναι γεμάτος σημάδια σαν το δρόμο.
Στο ξεροπήγαδο πιο πάνω ρίχναν τα λυσσασμένα
σκυλιά, δεν έχει μάτια είναι γεμάτος
σημάδια κι αλαφρύς· φυσά ο αγέρας·
δεν ξεχωρίζει τίποτε ξέρει τα πάντα,
άδειο θηκάρι τζίτζικα σε κούφιο δέντρο
δεν έχει μάτια μήτε στα χέρια, ξέρει
την αυγή και το δείλι ξέρει τ’ αστέρια
το αίμα τους δεν τον θρέφει, μήτε νεκρός
δεν είναι, δεν έχει φυλή δε θα πεθάνει
θα τον ξεχάσουν έτσι, μήτε πρόγονος.
Τα κουρασμένα νύχια στα δάχτυλά του
γράφουν σταυρούς πάνω σε σάπιες θύμησες
καθώς φυσά ο αγέρας θολός. Χιονίζει.
Είδα την πάχνη γύρω στα πρόσωπα
είδα τα χείλια υγρά τα δάκρυα παγωμένα
στην κόχη του ματιού, είδα τη γραμμή
του πόνου πλάι στα ρουθούνια και την προσπάθεια
στις ρίζες του χεριού, είδα το σώμα να τελειώνει.
Δεν είναι μόνος ο ίσκιος αυτός δεμένος
σ’ ένα στεγνό ραβδί που δε λυγίζει
δε σκύβει να πλαγιάσει, δεν μπορεί·
ο ύπνος θα σκόρπιζε τις κλείδωσές του
στα χέρια των παιδιών να παίξουν.
Προστάζει σαν τους πεθαμένους κλώνους
που σπάνε όταν νυχτώνει και ξυπνά
ο αγέρας μες στις λαγκαδιές
προστάζει τους ίσκιους των ανθρώπων
όχι τον άνθρωπο μέσα στον ίσκιο
που δεν ακούει παρά τη χαμηλή φωνή
της γης και του πελάγου εκεί που σμίγουν
της μοίρας τη φωνή. Στέκεται ολόρθος
στην όχθη, μέσα σε κουβάρια κόκαλα
μέσα σε στοίβες κίτρινα φύλλα:
άδειο κλουβί προσμένοντας
την ώρα της φωτιάς.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.greek-language.gr

Az aggastyán (Hungarian)

Annyi horda vonult el, annyi szegény
s gazdag lovag - voltak, akik
távoli falvakból kerekedtek útra,
árokba húzódtak éjszakára,
tüzeket gyújtottak a farkasok ellen -
látod a hamut? Kerek, fekete sebek, már behegedtek.
Hegek borítják őt is, mint az utat.
Messzebb száraz kutakba vetették
a veszett kutyákat. Nincs szeme, hegek
borítják, súlytalan: fúj a szél.
Semmit se lát, mindent tud,
üres tücsökváz torha fán.
Nincs szeme, nincs a kezén se, ismeri
a hajnalt és az alkonyt, ismeri a csillagokat,
de nem táplálja a vérük, nem halott,
nem tartozik sehova, nem hal meg soha,
magvaszakadtat, elfeledik.
Csorba körmeivel
kereszteket vés romlott emlékeire,
míg fúj a zilált szél. Havazik,
Láttam a zúzos arcokat.
Láttam a nyirkos ajkakat, a szemek
sarkában a fagyott könnyeket, a kín
ráncát az orr tövében, a kezek gyökerében,
a küszködést, és láttam a test múlását.
Nincs egyedül ez az árny, sose hajló
botjához rögződik örökre,
s nem dőlhet le a földre nyugodni.
Játszadozó gyerekek keze közt
csontvázát elmorzsolja az álom.
Parancsol, mint e halott ágak, amelyek
éj jöttén letörnek,
ha a völgyekben feltámad a szél,
és emberek árnyának parancsol,
nem az embernek, kire árnya vetül:
az csak a föld meg a tenger hangját hallja,
a sors hangjával összefonódót. Áll mereven
a parton, a csont-kazlak között,
halott levelek halmai közt,
üres kalitka:
várja a tűz idejét.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationL. L.

minimap