Dickinson, Emily: Nem ritka ha zöld a fa (Frequently the woods are pink in Hungarian)

Frequently the woods are pink —
Frequently are brown
Frequently the hills undress
Behind my native town.
Oft a head is crested
I was wont to see —
And as oft a cranny
Where it used to be —
And the Earth — they tell me
On its Axis turned!
Wonderful Rotation!
By but twelve performed!

(1858)

Nem ritka ha zöld a fa —
Nem ritka ha rőt
Nem ritka ha domb pucér
Kis városom mögött.
Főn gyakran taréj áll
Láttam sok olyat —
Éppoly gyakran egy rést
Ott csak az maradt —
És a Föld — aszongyák —
Tengelyen forog!
Micsoda Kerengés!
Csak tucat-dolog!
   
   
   

Az eredeti vers természetesen kevésbé népdalszerű, már csak azért is, mert az amerikai vagy angol olvasónak nem juttatja eszébe „Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs” kezdetű hetyke magyar népdalunkat. De azért van benne valami a népdaloknak az egyszerű természeti jelenségekre való keresetlen és szofisztikálatlan odafigyeléséből. Még keresetlenebb volna, ha a „gyakran”-t mindjárt a germán eredetű „oft” szóval fejezte volna ki a latin eredetű „frequently” helyett már az első három sorban is, nem csak az ötödik meg a hetedik sorban, bár azért nem gondolnám, hogy a különbség eme szinoníma-pár esetében is olyan jelentős, mint egyébként lenni szokott az angol nyelvben.

Szofisztikálatlan Emily Dickinson-vers? Érdekes módon ilyen is van... Megjegyzendő, hogy ezt néhány évvel korábban írta a mi Bábelünkön szereplő, többnyire elképesztő verseinek túlnyomó többségénél.

Az eredetiben „az erdők gyakran rózsaszínűek, gyakran barnák”. A fordításban a fa gyakran (minden tavasszal és nyáron) zöld, gyakran (ősszel) rőt. A fordítás nem színes magazinbeli fénykép, nem elkerülhetetlenül szükséges, hogy „színhelyes” legyen, ha egyszer nem lehet színhelyes, bár jobb, ha minél több szempontból pontos. Fontosabb, hogy „ritmushelyes” legyen, noha be kell vallani, hogy a ritmushelyesség sem érhető el igazán. A képlet ugyanaz (pl. 1. sor: xX xxX xX), de a ritmus nem ugyanaz, mivel a két nyelv fonetikája gyökeresen különbözik. Mindazonáltal ha legalább a KÉPLET ugyanaz, akkor a fordítás ritmusa mégis csak EMLÉKEZTET az eredeti vers ritmusára.  Profi fordítók, sőt olykor tehetséges, jó fülű amatőrök is, ezt tudják maguktól; dilettáns fordítók soha sem fogják megérteni, magyarázhatod nekik évekig. (Én magam is magyaráztam, sikertelenül.) — Az első négy sor jambikus, a többi trochaikus; az ilyesmit kerülni szokták "profi" költők, de Emily Dickinson ebben is "dilettáns". Csakhogy az ő "dilettantizmusa" nem ritmusérzék és stílusérzék hiánya,hanem ereedetiség... Verseinek első kiadásai hemzsegnek a belejavításoktól: nagyokosok fórsriftosabbá akarták tenni őket... 

Minthogy a verset Emily Dickinson írta, azonnal arra kezdtem gondolni, hogy az a taréj az ostoba és felfuvalkodott kakas tarajára emlékeztető kakastoll-féleség lehet, mert hogy olyat talán Amerikában is lehetett látni katonai vagy csendőrsisakokon, és hogy a „rés” ugyanazon a helyen, azaz a fejtetőn, az nem más, mint a kutacs, a csecsemők koponyacsontján húzódó nyílás, tehát hogy Emilynek megvan a véleménye ’azokról a pöffeteg kakastollasokról, akiknek még felnőttkorukban sem nőtt be a fejük lágya’... De erről itt aligha lehet szó, bármennyire dickinsonosan kacifántos, mert semmi köze a vers témájához. A vers témája: bizonyos természeti jelenségek ciklikussága. E. Dickinson mindössze három ilyen jelenséget említ, az egyik feltűnő és sztereotip dolog sztereotip módon kifejezve: az erdőknek évszakok szerinti színeváltozása, a másik egy kissé kevésbé sztereotip megfigyelés még kevésbé sztereotip kifejezése: a dombok lemeztelenedése (undress, = levetkőznek), a harmadik egyáltalán nem sztereotip „mikrojelenség”: úgy látszik, valamilyen madárnak a fején taraj van bizonyos évszakokban, más évszakban meg csak egy vágatszerűség marad ugyanannak a madárnak a fején (??). Nem tudom, igaz-e ez madártani szempontból, de ez nem is igazán fontos. Azt is jelentheti ez a hely, hogy "Egy fej gyakran tarajos, amint azt látni szoktam volt, és ugyanolyan gyakran egy hasadékot is [t.i. szoktam volt látni], amelyben az [a tarajos fej?] szokott volt lenni (tartózkodni)" ; a hasadék ezek szerint valamilyen üreg, feltehetőleg egy fában van, és az volt a madár lakhelye az évnek bizonyos szakában, más évszakban pedig üres ugyanaz a lakhely. Ez a legvalószínűbb értelmezése az 5-8. sornak.

A vers „konklúziója” a természet ciklikusságának oka: a föld tengelykörüli forgása (Rotation). Ez nem éppen igaz, a ciklikusság oka nem a föld tengelykörüli forgása, hanem a Nap körüli keringése (Revolution), de én azt hiszem, hogy a tudományos magyarázat nem is érdekli Emilyt, inkább a nyelvét öltögeti rá, mit neki Hekuba. (They TELL me, ford. aszongyák. Azt hiszem, tkp. úgy kellene mondani, hogy „They SAY me”; TELL inkább azt jelenti, hogy 1. azt MESÉLIK, (azt akarják bemesélni nekem?)  2. „felszólít, hogy csináljak valamit”; a jelen esetben kb.: ’azt mesélik", vagy: "azt mondják nekem, hogy én igenis gondoljam azt, hogy ezek a csodálatos dolgok valami bamba mechanikus forgás miatt vannak’. Ezért teszi hozzá, szerintem gúnyosan: „Ha ez így van, ti tökfejek, hát akkor forgásnak nagyon is csodálatos forgás ez!”, és még ezt is: "Mindezt (a) tizenkettő hozza létre": nyilván a tizenkét hónap. De ez a vers is tizenkét sorból áll... Azt jelenti-e ez, hogy 'én is tudok csodákat csinálni a tizenkettes számmal'??... Nincs kizárva.

Nos mi tudjuk, hogy a „tökfejeknek” — tökéletesen igazuk van...: ez a sok csoda, ami körülvesz minket, ha nem is éppen a föld tengelykörüli forgásának köszönhető, hanem a nap körüli keringésének, de mindegy: akkor is valami egyszerű, mechanikus és kiszámítható, számokkal, egyenletekkel kifejezhető mozgásnak. Engem személy szerint Kepler, Copernicus, Newton és társaik is éppenúgy lenyűgöznek, mint a költők... De azért Emily Dickinsonnak is igaza van, ha fütyül a tudományra (feltéve, hogy helyesen értelmeztem a verset, márpedig nem merném a fejemet tenni rá). A kevésbé szofisztikált de nem kevésbé nagy Arany János is írt valami ilyesmit, tulajdonképpen sokkal frappánsabban és nem rejtvényszerűen:

Arany János: A reggel

Természetrajz: Gáncsolják a költőket, hogy a természetet még mindig a régi tudatlan módon írják le, nem úgy, mint a tudomány haladása kívánná. Ehol egy kísérlet. - A. J.

Földünk mind hegyesebb szög alatt fordítja keletnek
  A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll.
Szőke világát már az egen terjeszti előre
  A Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé.
Majd pirosabb színt vált, megtörvén fénye a földi
  Fennlebegő párák ködszerű cseppjeiben;
És, mint nagy gömböt, veti a horizonra csalárdúl
  A levegő-réteg vérpirosan hüvelyét.
Ez még nem nap - ihol szemmel nézhetni beléje;
  Ám, ha derékszög alatt dől zenithemre a fény:
Égő gáztakarója körét meglátom a Napnak,
  Mely a mi Földünknél (szám ide!)-szorta nagyobb;
Hogy kicsinek látszik, nagy távolléte okozza,
  Oly keskeny szög alatt éri sugára szemem.
Már körül a gyárak kéményeiből viszi nagy fel
  Könnyü korom-terhét a nekifűlt levegő.
Vas sinen a gőzgép nagy terhet vonva közelget,
  Mert a súrlódás nem köti meg kerekét.
Mily szép most minden, kezdik kilehelni a fák is
  Élenyöket, - s széngázt színi be lombjaikon.
A levegő-réteg, mely Földünket beborítja,
  Kékszínű tömegén játszva eget mutogat.
Ah de mi ez? Hőség megritkította köröttem
  A levegőt s felszáll, váltva rohanva hideg.
Képződnek szaporán s gyülekeznek vízi parányok
  S összeverődve, legitt földre csapódnak alá.
Testem is a hőanyt likacsin már veszteni kezdi,
  Adieu természet! Vissza lakomba megyek.

(1881)

(Éleny = oxigén. Hőany = ? Talán = hő, Arany tréfás és ironikus szóalkotása az éleny mintájára.)