Dickinson, Emily: (Nem fedtem fel: a dombtetőn) (I never told the buried gold 11 in Hungarian)

I never told the buried gold
Upon the hill — that lies —
I saw the sun — his plunder done
Crouch low to guard his prize.

He stood as near
As stood you here —
A pace had been between —
Did but a snake bisect the brake
My life had forfeit been.

That was a wondrous booty —
I hope 'twas honest gained.
Those were the fairest ingots
That ever kissed the spade!

Whether to keep the secret —
Whether to reveal —
Whether as I ponder
Kidd will sudden sail —

Could a shrewd advise me
We might e'en divide —
Should a shrewd betray me —
Atropos decide!

Nem fedtem fel: a dombtetőn
Arany elásva jól —
Láttam: a nap — amit rabolt
Őrizni leguggol.

Oly közel ott állt
Szinte te voltál —
Egy karnyújtásnyira
Mit ha kígyó kettéharap
Az életem oda —

Az volt csak a szerezmény —
Remélem nem ebül.
A legdrágább aranyrúd
Mi ásóra kerül!

Mi jó: a titkolózás? —
A kifecsegés? —
De hisz ahogy nézem
Kidd már indul is —

Ha egy okos kioktat,
Jó, osztozhatunk —
Ha egy okos elárul —
Dönt Atroposunk!
   

A nap bizonyára megint az aranyló színeket „lopja el”, mint a „Like her the Saints retire — Akárcsak ő, lemennek” című, 1859-ben keletkezett versben , de itt (1858) a költő abszurdan humoros vagy humorosan abszurd módon konkrét eseményként kezeli és részletezi saját metaforáját, és vidáman elidőzik mellette. A nap itt nem csak lelopja az égről a színeket, hanem még el is ássa a dombtetőn és leguggolva (!) őrzi a lopott kincset, közben a költő ott áll mellette, annyira közel, hogy ha egy kígyó kettéharapná, megfelezné a karnyújtásnyi TÁVOLSÁGOT (!), akkor a nap elégetné Emily Dickinsont... (Az eredetiben egy lépés van Emily és a nap között, és ez "fék", átvitt értelemben; ha ezt a "féket" harapná ketté a kígyó, akkor volna eljátszva a túl kíváncsi költő élete. Miért éppen kígyó? Bizonyára azért, mert a kígyó vette rá őseinket, hogy egyenek a tudás fájáról.) 

A negyedik strófában a nap már minden teketória nélkül emberi lény, sőt konkrétan történelmi alak, Kidd kapitány, egy XVIII. századi kalóz, akit felakasztottak és legendák, dalok hőse lett. Kidd már indul is = már megy is le a nap, de az elásta kincs ott marad, és a költő hajlandó osztozni rajta egy, még őnála is dörzsöltebb alakkal...

Szinte te: akárki, az olvasó, vagy az, akihez esetleg személyesen íródott a vers.

Atropos: a sorsunk fonalát fonó moirák azaz párkák egyike. Ha okos tanácsadója beköpi vagy lóvá teszi Emilyt, akkor majd a Végzet fogja eldönteni, hogyan végződjék a kriminális naplemente...

Mindez alighanem önirónia: E.D. a nevetségességig fokozza természeti jelenségnek a megszemélyesítését, saját maga egyik kedvenc költői eszközét.