Dickinson, Emily: (Utolsó éjjele) ((The last night that she lived,) in Hungarian)

The last night that she lived,
It was a common night,
Except the dying; this to us
Made nature different.

We noticed smallest things, —
Things overlooked before,
By this great light upon our minds
Italicized, as 't were.

That others could exist
While she must finish quite,
A jealousy for her arose
So nearly infinite.

We waited while she passed;
It was a narrow time,
Too jostled were our souls to speak,
At length the notice came.

She mentioned, and forgot;
Then lightly as a reed
Bent to the water, shivered scarce,
Consented, and was dead.

And we, we placed the hair,
And drew the head erect;
And then an awful leisure was,
Our faith to regulate.
   
  
(1866)

Utolsó éjjele
Rendes éjszaka volt
Kivéve a halált: legott
Más lett a természet.

Szemünk lett élesebb, —
Mit nem láttunk előbb
Agyunk vakító fényein
Dőltbetűssé szökött:

Hogy ez meg az lehet
S ő nem lesz már sosem,
Féltékenységünk emiatt
Lett szinte végtelen.

Szólt, s nem emlékezett;
S lágyan mint víz fölött
A nád, enyhén megremegett,
Bólintott, s már nem élt.

Kivártuk míg kimúlt;
Nem volt az hosszu harc;
Lelkünk szólni nem engedett,
Végül eljött a perc.

Elrendeztük haját,
Fejét emelve fel;
S jött egy szörnyű szabadidő
Hitünk rendezni el.