Dickinson, Emily: (Láng az Arca Színe,) (Glowing is her Bonnet, 72 in Hungarian)

Glowing is her Bonnet,
Glowing is her Cheek,
Glowing is her Kirtle,
Yet she cannot speak.

Better as the Daisy
From the Summer hill
Vanish unrecorded
Save by tearful rill —

Save by loving sunrise
Looking for her face.
Save by feet unnumbered
Pausing at the place.

Láng az Arca Színe,
Láng a Főkötő,
Láng a Szoknya rajta,
De nem szólhat ő.

Jobb a Százszorszép ha
Nyári domb alatt
Elhull észrevétlen
Könny-ér tudja csak —

Arcát csak a hajnal
A kedves lesi.
Csak a számtalan láb
S ki ott megveti.



Ami lángol (lángolva, nagyszabású fénytünemény keretében múlik el), az alighanem a nőként megszemélyesített lemenő nap, vagy az elmúló nyárutó, vagy amit csak odaképzelhetünk. A százszorszép, Emily Dickinson leggyakrabban említett virága, kvázi emblémája, ezzel szemben szerényen, feltűnés nélkül illan el, csak a könnyező csermely meg a holnapi napkelte veszi észre, hogy hiányzik, meg az a sok láb (!), amely majd megáll azon a helyen. (Ha magyar nótában vagy slágerben dalolnának így a százszorszépet hiányoló lábakról, azt mondanánk, hogy hű micsoda giccses érzelgősség, de itt ezt nem mondhatjuk, hanem csak azt, hogy hű de bizarr...)
   
   
   
(A vers 1859 körül keletkezett)