Dickinson, Emily: (Egy Börtön végül jóbarát —) ((A Prison gets to be a friend —) in Hungarian)

A Prison gets to be a friend —
Between its Ponderous face
And Ours — a Kinsmanship express —
And in its narrow Eyes —

We come to look with gratitude
For the appointed Beam
It deal us — stated as our food —
And hungered for — the same —

We learn to know the Planks —
That answer to Our feet —
So miserable a sound — at first —
Nor ever now — so sweet —

As plashing in the Pools —
When Memory was a Boy —
But a Demurer Circuit —
A Geometric Joy —

The Posture of the Key
That interrupt the Day
To Our Endeavor — Not so real
The Check of Liberty —

As this Phantasm Steel —
Whose features — Day and Night —
Are present to us — as Our Own —
And as escapeless — quite —

The narrow Round — the Stint —
The slow exchange of Hope —
For something passiver — Content
Too steep for looking up —

The Liberty we knew
Avoided — like a Dream —
Too wide for any Night but Heaven —
If That — indeed — redeem —
   
   
(1862)

Egy Börtön végül jóbarát —
Ormótlan külleme
S Miénk között — Rokonvonás —
S összevont szemibe —

Nézni mi hálásak vagyunk
S hogy Támgerenda van
Rendelve nekünk — ételünk —
Éhezünk rá — nagyon

Megtanulunk Priccset Padot —
Mely lábUNK válasza —
Hang — kezdetben oly — nyomorú —
Most mint soha — oly puha —

Mint a lubickolás —
Mikor Gyermek-Emlék terem —
De egy Kelletlen Körbenjárás —
Egy Mértani Öröm —

A Kulcsnak Helyzete
Mely Napot félbevág
S nem valós — Igyekezetet —
Eddig a Szabadság —

Míg ez Agyrém-Acél —
Formái — Nap meg Éj —
Jelen vannak — mint Mieink —
S nem-szökhető — Homály —

A szűkre szabott Kör-Adag —
S rest Reményváltozás —
Hogy jön passzívabb valami
Meglátni túl magas —

A régvolt Szabadság
Mely — Álomként — oda
Túl nagy más Éjnek mint az Ég —
Ha Az — tényleg — megvált valaha —
   
   
   
Körülbelül ilyenek lehettek a dodonai jóslatok meg a Szibülla jóslatai, amelyek levelekre voltak írva, de ha a szél szétfújta a leveleket, akkor a jósnő már nem segített érthető rendbe szedni őket... A szócsoportok, szintagmák mondattokká való összerakásában nem segít bennünket amerikai szibüllánk központozással, és elhagy minden, az angolban elhagyható „hogy”-ot, „amely”-t és hasonlókat, sőt gyakran el nem hagyható szavakat is. Pl. „Nor ever now — so sweet —“ (ford.: Most mint soha — oly puha); azt hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy That never was so sweet as now; hogy a Hang, talán a priccs deszkáinak recsegése, kezdetben nyomorúságunk zenéje volt, de annyira hozzászokunk [saját testünk, földi létünk börtönéhez], hogy most már puhának (ered.: édesnek, lágynak) halljuk ezt a rémes hangot.

A negyedik versszak harmadik sorától kezdve újabb és újabb, maratoni mellékmondatokkal súlyosbított alanyokkal halmozza el az olvasót; türelmetlenül várjuk az igét, az állítmányt, de az nem és nem jön, én legalábbis nem találtam meg.

Az utolsó strófa szó szerint: „A Szabadság, amit ismertünk [gondolom: gyerekkorunkban, vagy születésünk előtt] / Elkerülve — akár egy Álom / [mely, ti. a szabadság] túl nagy volt minden Éjszakához [= nem fért bele] kivéve az Eget [ezek szerint az ég maga is éjszaka (?)] ha ugyan az [az ég] valóban megvált (egyáltalán).”