Dickinson, Emily: Nem a megszokott bort hozom 132 (I bring an unaccustomed wine 132 in Hungarian)

I bring an unaccustomed wine
To lips long parching, next to mine,
And summon them to drink.

Crackling with fever, they essay;
I turn my brimming eyes away,
And come next hour to look.

The hands still hug the tardy glass;
The lips I would have cooled, alas!
Are so superfluous cold,

I would as soon attempt to warm
The bosoms where the frost has lain
Ages beneath the mould.

Some other thirsty there may be
To whom this would have pointed me
Had it remained to speak.

And so I always bear the cup
If, haply, mine may be the drop
Some pilgrim thirst to slake,—

If, haply, any say to me,
"Unto the little, unto me,"
When I at last awake.

Nem a megszokott bort hozom
A tikkadt, sóvár ajkakon
Szomj, mit úgy oltanék.

Esengnek láztól tüzesen,
Elfordítom fáradt szemem,
Majd újra figyelek.

Itt a késlekedő üveg
Fogja a kéz, de az ajak
Nem hűs, dermedt, jeges,

És már úgy melegíteném
A keblet, hol a fagy honol,
Humusz, korok felett.

Lehetnek még más szomjasok,
Kiknek bemutathatna ez,
Ha marad tanunak.

Ezért van nálam e kupa,
Az utazóknak itala,
Csepp, ha megszomjazik, --

Ha, véletlen mondják nekem,
"A kicsihez, ide, ide",
S ekkor felébredek.